Vissza normál nézetbe Képek megjelenítése (A nyomtatáshoz válassza ki az Önnek tetsző képet a Galériában!) Nyomtatás

Biztos, hogy többet is tehettem volna, de nem vagyok elégedetlen

2019-07-22 10:07:16

Mintha tegnap történt volna. E sorok írója 1989 január végén, a budapesti munkahelyéről HÉV-vel hazatérve, a Szabadág téri megállóban egy kisebb csoportra lett figyelmes. Az aktivisták, a kellemetlenül hideg időjárással dacolva, bőszen agitálták az embereket, hogy írják alá Gödöllő akkori, állampárti (MSZMP) országgyűlési képviselője, Cservenka Ferencné tisztségéből történő visszahívásának kezdeményezését. Sokan megtették, majd az ezt követő politikai nyomás hatására a képviselőasszony 1989 tavaszán lemondott mandátumáról. Ezzel megteremtődött a jogi feltétele annak, hogy időközi parlamenti képviselőválasztást rendezzenek a gödöllői körzetben.

Az időközi voksolást 1989. július 22-én rendezték meg. A győztes 70 százalékos szavazati többséggel az MDF Gödöllői Szervezetének egyik alapítója, az evangélikus lelkész Roszík Gábor lett, aki 42 év elteltével lett a magyar országgyűlés első demokratikusan választott ellenzéki tagja. A három évtizeddel ezelőtti történések felidézése mellett, napjaink várospolitikai kérdései is felmerültek a beszélgetés folyamán. Íme:

- Ha javasolhatom, Cservenkáné visszahívásának ötletétől a választás napjáig idézzük fel a legemlékezetesebb momentumokat, mivel 30 esztendő távlatából ez sokak számára érdekes és tanulságos lehet.
- 1988. október 21-én alakult meg a Magyar Demokrata Fórum Gödöllői Szervezete, 26 alapító taggal. Első akciónk volt, hogy egy képviselői beszámolóra meghívtuk Cservenka Ferencnét, aki az akkori választókerület országgyűlési képviselője volt. Nagyhatalmú és befolyásos kommunista, ahogy akkoriban emlegettük. Pest megyei párttitkár, az Országgyűlés alelnöke, tagja a Központi Bizottságnak, 56-tól Kádár János jobb keze volt. Többszöri invitálásunk után november második felében végre elfogadta meghívásunkat. A képviselői beszámolót az akkori Hazafias Népfront tanácstermében rendeztük meg. Az alkalom botrányosra sikeredett. Először Cservenkáné „magyarázta a bizonyítványt”, hogy miért és mennyire sokat köszönhet a nép a szocializmusnak, itt mennyivel jobban élnek az emberek, mint sok országban, pedig „kommunisták vezették az országot”. A beszámoló után nagyon éles kérdéseket tettünk fel, mint, például: meddig lesz még nemzeti ünnep április 4-e és november 7-e. Felelősségre vontuk, hogy megszavazta a bős-nagymarosi vízlépcső építését, és felelőssé tettük az egész országban lévő áldatlan állapotok miatt. A képviselő asszony úgy válaszolt a kérdésekre, hogy egyik kérdésre sem adott választ… Az összejövetel végén kijelentette, hogy ő ezután is a pártot fogja képviselni a parlamentben. Ez a kijelentés annyira felháborított engem, hogy pár nappal később nyílt levelet intéztem a képviselő asszonyhoz, ami engedély nélkül jelent meg a Gödöllői Mindenesben, a művelődési központ havi, tulajdonképpen programfüzet jellegű kiadványában. Felelős szerkesztője Varga Kálmán volt, aki akkor a Gödöllői Városi Múzeum igazgatója volt. A nyílt levélben kifejtettem, hogy Magyarországon nem azért élnek jobban az emberek, mert kommunisták vezették az országot, hanem, azért – ha legalábbis a keleti országokkal hasonlítjuk össze -, mert 1956-ban forradalom volt. S azért élnek rosszabbul, mint tőlünk nyugatra, mert a forradalmat leverték. Végül szemére vetettem, hogy ő a pártot képviseli a parlamentben, nem a népet. A nyílt levél még 1988 decemberében, karácsony előtt jelent meg: a Gödöllői Mindenes januári számában, mert abban az évben már nem lehetett hivatalosan megjelentetni. Mire elmúltak az ünnepek, Gödöllőn „kitört a forradalom”, az egész város erről beszélt, izzó volt a hangulat. Azt hiszem, 1956 óta egyszer sem nem jelent meg Magyarországon olyan nyomtatott sajtó, ahol az emberek azt olvashatták, hogy 56-ban forradalom volt, és azt a kommunisták leverték. Ilyen előzmények után döntött az MDF közgyűlése január 4-én, hogy kezdeményezzük a képviselő asszony visszahívását a parlamentből. Január utolsó hétvégéjére időzítettük az aláírásgyűjtést. Mintegy 2.400 aláírást kellett összegyűjteni, ahhoz, hogy helyi népszavazás döntsön a visszahívásról. Szombat délután már 4.800 aláírás gyűlt össze, ami óriási dolog volt, hiszen mindenkinek nevével, címével vállalnia kellett, hogy támogatja a visszahívást. Sokan nem merték aláírni a gyűjtőívet, de másokat bíztattak az aláírásra.
Az aláírásokat benyújtottuk az Elnöki Tanácshoz, kérvén, hogy írja ki a referendumot. Közben Gödöllőn folyamatosan izzítottuk a tüzet, szinte naponta történt valami esemény, amin tömegek vettek részt. Az Elnöki Tanácstól nem kaptunk választ, de képviselő asszony április elején váratlanul bejelentette, hogy lemond képviselői mandátumáról. Eufórikus volt a hangulat Gödöllőn, hiszen ilyen a kommunizmus óta soha nem fordult elő. Különösen fontos volt, hogy ez egy híres-hírhedt kommunista személyiség tette meg. Azonnal hivatalosan kértük az Elnöki Tanácsot, hogy írja ki az időszakos választást Gödöllőn, amit két hónapon belül meg is tett, és kijelölte a választás napját, nyár közepére, 1989. július 22-ére. Ezután az MDF Gödöllői Szervezetének közgyűlése nagy többséggel engem választott az MDF képviselőjelöltjének. Csak az idősebb generációnak voltak régi emlékei arról, hogy mit jelent a szabad választás, választási kampány, forrongó nagygyűlések hangulata. Az akkori törvények szerint, a Hazafias Népfront szervezésében két választási gyűlést kellett tartani Gödöllőn, és egyet Isaszegen. Az a jelölt lehetett végül hivatalos képviselőjelölt, aki a jelenlévők legalább egy szavazattal több mint felének a támogatását megkapták. Kilenc képviselőjelölt mutatkozott be a választási gyűléseken, és végül ketten kaptuk meg a szükséges támogatást Körösfői Lászlóval. Könnyű dolgom volt, mert nyolc jelölt a szocializmus megreformálását tervezte, én pedig azt képviseltem, hogy azt felejtsük el, az MSZMP-vel együtt, vessünk véget a diktatúrának, legyen többpártrendszer, demokrácia. A választási eredményt már ismerjük, 70 %-os szavazati aránnyal kerültem Cservenkáné helyére a parlamentbe, mint az Országgyűlés egyetlen olyan tagja, akit szabadon választottak meg, nem a kommunisták támogatásával, mint az 1985-ben megválasztott „képviselők”, ellenzéki, azaz, antikommunista programmal. Az egész szocialista világot beleértve, ilyen soha, sehol nem fordult elő. Világszenzáció lett, és még Fidel Castro is szomorúságának adott hangot, hogy Magyarországon „beengedték” az ellenzéket a parlamentbe.
Szeretném megjegyezni, hogy Gödöllő-Isaszegen kívül még három településen volt időszaki választás – Szegeden, Kecskeméten és Kiskunfélegyházán -, de az alacsony részvétel miatt csak Gödöllőn lett érvényes a voksolás.

- Nyilvánvaló, hogy egyedül képtelen lett volna végigmenni a sikerhez vezető úton. Ha neveket kellene említeni, kiket sorolna a gödöllői „rendszerváltó segítők” közé?
- Nehéz lenne mindenkit felsorolni, hiszen rengetegen, több százan voltak. Mégis, a teljesség igénye nélkül: Varga Kálmán, Odorics Ferenc, Pál Gábor, Szikra János, Durkó Károly, Éder Tamás, Glattfelder Béla, Földi Péter és felsége Marika, Pesti Rudolf és felesége Gyöngyös, Samu Mihály, Winkler Csaba, Emericzy Enid, Kottán Attila és Emese, Kresz Albert, Horváth Péter, Polónyi Péter, Szepessy Péter, Újvári Miklós, Mayer Helga, Gémesi György, Fábián Zsolt és Mária, Száraz Tamás, Ecseri István, Hajós Lajos, Hegedűs László, Goldner Ibolya, Smaroglay Ferenc, Tompa Ferenc, Viszló Tamás, Aranyos Lajos, Bényi László, Bodnár Levente, Bodnár Ágnes, Fejes András, Kecskeméti Győző, Juhászné Kovács Ágnes, Lelkes Lászlóné, Kovács Ágnes, Six Edit, Tallós Emil, Füzy Árpád, Kulcsár Péter és Marica, Boros Botond, Boros György, Vécsey László. Meg kell említeni az Isaszegi Április 6. kört, ők Isaszegen vezették a kampányt. Néhányan a tagjai közül: Pénzes János, Papp Elek, Szatmáry Zoltán, Hatvani Miklós. De a támogatóim között tartom számon – például – Mark Palmer akkori amerikai nagykövetet is. A választási kampány kezdetén mögém állt a helyi Fidesz és SZDSZ is, így lettem közös ellenzéki jelölt.

- Nem csak a magyar történelemben, hanem nemzetközi mércével mérve is hatalmas tettnek számított a választási győzelmed 1989 nyarán. Ha utólag kellene mérleget vonni: kihasználta ennek összes előnyét, vagy maradt némi hiányérzete?
- Ez a valóban nagy választási győzelem számomra nem jelentett előnyt, legalább is nem tekintettem annak. Legfeljebb annyiban, hogy 1990-ben simán megnyertem a választást Gödöllő-Isaszegen, és soron kívül beszerelték a telefont a parókiára, amire már 15 éve vártunk… Inkább lehetőséget jelentett, amit igyekeztem kihasználni. Létrehoztam a Tessedik Sámuel Hogy a Gyermekek Megszülessenek és Felnőjenek Alapítványt, ami ma is működik és sok ezer családnak nyújtottunk segítséget az elmúlt közel 30 évben. Megalapítottam Magyarországon az első Anyaotthont és börtönmissziós szervezetet, gödöllői barátaimmal megszerveztem a Magyar Szabadság Napját. Számtalan külföldi konferencián vettem részt, és képviselhettem Magyarországot, mint kormánypárti képviselő és, mint a Külügyi Bizottság tagja. Albániában komoly segítséget nyújtottam az ottani ellenzéknek a rendszerváltás megvalósításához. Biztos, hogy többet is tehettem volna, de nem vagyok elégedetlen.

- Mint a honi rendszerváltás ikonikus alakja, 1989 és 1994 között közel öt éven át ült az Ország Házában. Ez idő alatt mik voltak azok a javaslatok, indítványok, amik meghatározták, netán túlélték az elmúlt három évtizedet?
- Az első önálló képviselői indítványom 1989-ben az volt, szülessen országgyűlési határozat arról, hogy 1956-ban forradalom volt és október 23-a Nemzeti Ünnep legyen. Ezt a javaslatot az akkori kommunista parlament lesöpörte, viszont az új parlament első döntése 1990-ben úgy szólt, hogy 1956-ban Magyarországon forradalom volt, és október 23-a Nemzeti Ünnep. Nagy elégtétel volt. 1989-ben az első interpellációm a gödöllői kastély ügyében történt, amire nagyon pozitív választ kaptam Németh Miklós miniszterelnöktől. Ennek a következménye lett, hogy az utolsó kommunista kormány utolsó kormányülésén – amin magam is, mint meghívott részt vettem Vass István akkori gödöllői tanácselnök-helyettessel – határozat született a Grassalkovich-kastély felújításáról. Ennek alapján kezdődött meg azután a kastély felújítása és folyt hosszú éveken keresztül. Erre nagyon büszke vagyok, bár, ma ezt kevesen tartják számon. 1990 után parlamenti felszólalásban hívtam fel az ország népét, hogy 1991. június 30-a legyen a Magyar Szabadság Napja, ünnepeljük meg a szovjet csapatok kivonását hazánkból. Később erről a javaslatról országgyűlési határozat is született Gémesi György közbenjárására, aki akkor parlamenti képviselő volt. Más önálló indítványom nem volt, ezeket megtette a kormány „helyettem”, de – például – Deme Zoltán lelkésztársammal és képviselőtársammal közös javaslatunkra az, úgynevezett, ügynöktörvénybe bekerült az egyházi vezetők átvilágítása is.

- Ha egyet-egyet kellene említeni, mi volt parlamenti képviselői munkájának legnagyobb sikere és kudarca?
- Nem tudok egyet-egyet említeni. Nagy siker volt a Grassalkovich-kastély felújításának elindítása, az 56-os forradalom törvénybeiktatása (bár 1990-ben ez már a Kormány indítványa volt), és a Magyar Szabadság Napjának elindítása. Kudarc volt, hogy ugyan a III/III-as törvénybe bekerült az egyházi személyek átvilágítása, ám ez még aztán mintegy 10 évig, illetve bizonyos vonatkozásban a mai napig nem történt meg.

- Létezik egy, 1991 óta minden évben lezajló nagyszabású rendezvény június utolsó szombatján, Gödöllőn, a Magyar Szabadság Napja. Az ünnepi eseménysorozatot az Ön parlamenti felszólalása indította el, majd az első, rendkívüli sikerrel zárult programot követően meghívást sem kapott a későbbi estekre. Idén viszont az a megtiszteltetés érte, hogy átvehette a Magyar Szabadságért díjat. Mi történt, mi változott meg, hogy „hirtelen” a Gémesi György által elnökölt kuratórium kegyeltje lett?
- A Magyar Szabadság Napjáról már szóltam Sokáig kaptam meghívást a rendezvényekre, de nem mentem el, mert sok mindenben nem értettem egyet Gémesi Györggyel és az ünnepség rendezésével kapcsolatban is voltak fenntartásaim. Aztán, természetesen, elmaradtak a meghívások. Bántó a „kegyeltje” kifejezés, inkább azt mondanám, hogy megtiszteltetettje. Nagyon sok visszajelzést kaptam arra, hogy ezt már régen meg kellett volna kapnom, mert megérdemelném. Én nem így gondolom. Talán most jött el az ideje. A harminc év, az mégiscsak harminc év, együtt küzdöttünk akkor Gyurival, és most azt gondolta kuratóriumi társaival együtt, hogy ez egy jó döntés lesz. Nekem tényleg megtisztelő volt, különösen, hogy Beer Miklós püspök úrral együtt vehettem át a díjat. De elmondom, amit elmondtam a díj átvételekor is, hogy az, ami 30 évvel ezelőtt történt, egy fantasztikus csapatmunka volt, amiben – az Isten tudja miért – nekem különleges szerep jutott.
Különben az történt, hogy csaknem másfél éve egy alapítvánnyal kapcsolatos kérdés tisztázása végett megkerestem Gyurit, és jót beszélgettünk. Azóta négyszer-ötször találkoztunk, beszélgettünk, lezártuk a múlt kényes kérdéseit, és arra törekszünk, hogy együtt tudjunk működni a városban élő emberek javára. Ő is ezt teszi 30 éve, én is.

- Miután 1994-ben nem választották meg újra, igencsak kacskaringósnak látszó politikai utat járt be. Mi volt ennek az alapvető logikája? Hol tart ma Roszík Gábor politikai identitása?
- Már régen örülök neki, hogy 1994 után nem lettem képviselő. Kacskaringósnak, nem csak látszó, hanem ténylegesen megvalósuló utat 1994 óta elsősorban a Fidesz járt be. Kezdetben liberális párt volt, aztán lett konzervatív, kereszténydemokrata. Ma már egyik sem, sőt, demokratikusnak sem mondanám. Nincs sokkal jobb véleményem az MSZP-ről vagy a DK-ról sem, ők kommunistákból lettek a demokrácia harcosai, de kacskaringós utat járt be az LMP, vagy a Jobbik is. Az én utamnak a logikája az, hogy az vagyok, aki voltam, az is maradok, és az is leszek. Liberális-konzervatív, népi és nemzeti. Ahogy az MDF egykoron, a legszebb időkben.

- Az állampárti rendszerben volt jogi alapja a parlamenti képviselő visszahívásának, ma már nincs. Mit gondol, segítené vagy hátráltatná napjaink demokratikusnak mondott választási rendszerét, ha a polgárok élhetnének ezzel a lehetőséggel?
- Az állampárti rendszerben porhintés volt a képviselők visszahívásának lehetősége, mert valójában nem lehetett megtenni. De ennek már csak azért is volt értelme, mert legalább egyszer sikerült, és éppen Gödöllőn… Azt gondolom, hogy valódi demokráciában a visszahívásnak nincs értelme, mert éppen az a parlamenti demokrácia lényege, hogy hagyjuk a képviselőket négy évig dolgozni, és aztán, ha nem felelnek meg, választhatunk helyettük másokat. A képviselő visszahívása egy demokráciában, állandó ellenzéki program és feszültség forrása lenne. Ma viszont azt gondolom, hogy szükséges lenne a visszahívás lehetősége, mert egy áldemokratikus rendszerben élünk, nincsenek szabad és fair választások, a Fidesz manipulálja az egész országot, és képviselői, úgy, mint Cservenkáné, nem a népet, hanem a pártjukat képviselik. Legszívesebben nyílt levelet írnék Orbán Viktornak, de ma nincs értelme. Ebből a szempontból (is), rosszabb a helyzet, mint 1989-ben.

- Kanyarodjunk egy kicsit vissza Gödöllőre. Túl azon, hogy parlamenti képviselőként akadt dolga bőven a település ügyeivel, a későbbiek során is tett olyan politikai lépéseket, amik befolyásolhattak folyamatokat. Emlékszik arra a nyílt levélre, amit 2006. április 15-én, a két választási forduló között írt Gémesi Györgynek, és amiben nyomatékosította, hogy nem szavaz rá?
- Persze, hogy emlékszem. Akkor így gondoltam jónak, de ma már valószínűleg nem írnék ilyen és hasonló levelet senkinek. Nyilván Gémes György is emlékszik erre, de, amikor azt mondta, hogy semmiféle harag nincs benne, akkor ebben ez is nyilván benne van, és ez kölcsönös.

- Ősszel ismét választ Gödöllő is. Ön szerint van esélye annak, hogy 29 év után távozzon tisztségéből a polgármester és lokálpatrióta klubos csapata, vagy újabb öt évre bizalmat szavaznak nekik?
- Esély természetesen mindig van. A kérdés, hogy lesz-e jobb polgármester jelölt, mint Gémesi György, és lesznek-e jobb jelöltek, mint a lokálpatrióta klubos jelöltek. Mindenki szavazzon a legjobb belátása és lelkiismerete szerint. Én általában híve vagyok annak, hogy helyi szinten is legyen erős ellenzék a képviselőtestületben, mert akkor a valódi vitákban általában jobb döntés születik, de ez nem feltétlenül igaz mindig és mindenhol. Az idei helyhatósági választásnak azonban más jelentősége is van. Azt látjuk, halljuk, hogy a Fideszes önkormányzatok kézi vezérléssel működnek, a központból irányítják őket, egyéni és pártérdekeket szolgálnak. Nem örülnék annak, ha Gödöllőn Fideszes polgármester lenne, és többségben lennének a Fideszes képviselők.