A MATE-Gödöllői EAC elmúlt bajnoki idényben újoncként az NB II. 5. helyén végzett női röplabda-csapata az új, október 11-én induló pontvadászatban az NB II. felsőház Keleti-csoportja december 19-ig tartó alapszakaszában kezdi meg a küzdelemsorozatot. Riválisai a Debreceni EAC a debreceni Eötvös DSE, a Miskolci VSC, a Palota RSC, illetve a Szolnoki Sportcentrum formációi lesznek.
Április 19-i ülésükön két, fejlesztést szolgáló pályázaton történő részvételről döntöttek a gödöllői képviselőtestület tagjai.
Az egyik a Palotakerti Óvoda energiahatékonyságát növelő beruházás (homlokzati szigetelés, nyílászáró-csere) megvalósítása, ami az előzetes számítások szerint 39 millió forintba kerül. Sikeres kandidálás esetén az önkormányzatnak 50 százalékos önrészt (19,5 millió forint) kell biztosítania, amit a város idei költségvetése intézményi fejlesztési előirányzatának terhére vállaltak be. Egy másik, a Nemzetgazdasági Minisztérium által kiírt pályázat a belterületi utak szilárd burkolattal történő felújítására biztosít forrást. A gödöllői településvezetés a Blaháné út és a Rét utca csomópontját, valamint a Szent-Györgyi Albert utca (egyetemi bejáró) Szabadság út és a vasúti híd közötti szakaszát jelölte ki kedvezményezett területnek. A tervezett rekonstrukciók 48,5 millió forintot emésztenének fel, amihez 30 százalékos, a helyi büdzsé fejlesztési tartalékából kigazdálkodható önrész (14,5 millió forint) megfizetése szükséges.