Május 22-én(!!!) kettő, a szóban forgó összeget mértékét alapul véve, a gödöllői önkormányzat gazdálkodási mozgásterét jelentősen érintő témakörben tettünk fel kérdéseket dr. Kiss Árpád jegyzőnek. A polgármesteri hivatal vezetője egy ideig nem reagált megkeresésünkre, később azonban – ő is – megtette azt. Lássuk, mire jutottunk!
Ebben az esztendőben augusztus 28-án, 29-én és 30-án rendezték meg a tizenkét évvel ezelőtt újjáélesztett atlétikai csapatbajnokság divízió 1-es (az ország 16 legjobb csapata), 2-es (17-32. csapatok) és 3-as (33-48. csapatok) kategóriáinak döntőjét, aminek helyszíne az MTK Lantos Mihály Sportközpontja volt. A versenysorozat elit osztályában az elmúlt évben arany-, az azt megelőző három évben ezüstérmes, több számban utánpótláskorú fiatalokkal rajthoz álló MATE-Gödöllői EAC 19 férfi és 12 női atlétája ezúttal is komoly éremszerzési reménnyel vágott neki a háromnapos viadalnak.
Március 9-én új adással jelentkezett a TÉRFÉL, a Régió Plusz Televízió és a Gödöllői Hírek közös magazinműsora a sportról, Gödöllő sportjáról, illetve a gödöllői térség sportjáról. Az idei harmadik, mindent egybevetve 18. részben az alábbi három témakört követhetik figyelemmel az érdeklődők.
A VUELTA SE országos bajnok együttes kéziszer-csapata lett az elmúlt év legjobb formációja Gödöllőn Sport és művészet. Talán ezekkel a szavakkal fejezhető ki legjobban a csinos hölgyek által művelt ritmikus gimnasztika. A sportág gödöllői képviselőivel, a VUELTA Sportegyesület szakosztályvezetőjével, Ladányi Beatrixszal és az együttes kéziszer-csapat tagjaként 2017 őszén bajnoki címet szerzett Csomai Renátával beszélgettünk. Tudták, hogy már férfiak is űzik a sportágat?
Tucatnyi bajnoki címmel és érmes helyezésekkel zárták a fedett pályás idényt a Gödöllői EAC atlétái Pazar, érmekben gazdag fedett pályás szezont tudhatnak maguk mögött a Gödöllői EAC atlétika szakosztályának felnőtt és utánpótlás korú sportolói. A sikerekről és a szabadtéri idényre vonatkozó tervekről dr. Kriszt Balázs szakosztályvezetőt és Simonváros Csanád rúdugró országos bajnokot kérdeztük. A 19 éves, júliusban junior világbajnokságon induló sportoló idén 520 centimétert szeretne teljesíteni.
Négy év telt el, hogy megígérték, mégsem készült el a gödöllői versenyuszoda. Miért? Csaknem 1500 napja ígérték meg, négy év azonban nem volt elég, hogy elkezdődjön a gödöllői versenyuszoda építése. Meddig kell még várni, hogy a kivitelező nekiláthasson a hiánypótló beruházás megvalósításához? A legfrissebb fejleményekről Vécsey László, a gödöllői központú választókerület kormánypárti országgyűlési képviselője adott tájékoztatást. A honatya bizakodó, hogy március végén megtörténhet az első kapavágás.