Röplabda: pozíciójavító gödöllői siker a Budaörs ellen
NB I., alapszakasz, A-csoport, 9. forduló: Penta-Gödöllői RC – Budaörsi DSE 3-0 (27, 13, 23)
Egyetlen valós tétje volt a két csapat összecsapásának, nevezetesen: arról dönteni, hogy melyik gárda végez a csoport 4. helyén. Az ugyanis már eldőlt, hogy mindkét formáció az NB I. Ligára keresztelt alsóházban (7-12. hely) folytatja a bajnokságot.
Az első játszma eredményének hektikus alakulása arra engedett következtetni, hogy mindkét fél komoly erőket mozgósít a siker érdekében. A vendégek legalább féltucatszor voltak egyetlen pontra szettnyeréstől, ám a hősiesen harcoló gödöllői lányok kiénekelték a sajtot a szájukból. A maratoni hosszúságú felvonás többet vett ki a budaörsi alakulatból, így a hazaiak hamar begyűjtötték a második etapot, majd – kissé döcögősebben, de – a harmadik játszmát sem engedték ki a kezükből. Megérdemelt győzelmével a Penta-hatos egy helyezést javított korábbi pozícióján.
A Penta-GRC együttese 10 ponttal, 12-20-as szett- és 652-739-es pontaránnyal 4. a csoport tabelláján.
|
Online kaszinók
Magyarország
Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói
|