Megjelent a kormányrendelet a Wekerle Plusz lakásszerzési kölcsönről, ami – miközben kizárja a korábbi vagy meglévő 50%-os lakástulajdonnal rendelkezőket – elődjénél, az Otthon Startnál célzottabban segíti a 45 év alattiak első lakáshoz jutását. Más kérdés, hogy használt lakások vásárlása esetében 5%-ra emeli az eddigi 3%-os kamatot. Az új rendelkezés legfontosabb paraméterei alapján megkerestük a Gödöllőn élő, a pénzügyi szektorban több mint 20 éve dolgozó Piacsek Rózsa Erzsébetet, hogy a már ismertté vált részletek figyelembevételével elemezzük az új finanszírozási lehetőséget.
Lejárt műszaki vizsga miatt állították meg egy autót, de hamar kiderült, hogy sokkal nagyobb a baj. A lehúzott ablakon kiáramló jellegzetes szag azonnal gyanút keltett a gödöllői járőrökben, a megérzésük pedig beigazolódott.
Agrárinformatikai Felsőoktatási és Ipari Együttműködési Központ (AgIT FIEK) jön létre Gödöllőn, köszönhetően a Szent István Egyetemnek (SZIE) és konzorciumi partnereinek (ASSECO Central Europe Magyarország Zrt., Axiál Javító, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., ENERGOTEST Kft., SKC-Consulting Kft.). A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap által közel másfél milliárd forinttal támogatott projekt elsősorban a fedélzeti informatikai hálózatok minőségének javítására, mennyiségének növelésére szolgál, valamint hatással lesz a digitális termelési rendszerek kidolgozására, fejlesztésére, illetőleg a kutatási és oktatási tér kialakítására is.
A januárban indult, négy éves futamidejű pályázat lezárulását követően a fő projektelemek keretében kifejlesztett technológiák piaci értéke biztosítja az Agrárinformatikai Központ fenntarthatóságát. Ehhez hozzájárulhat a központ tudástranszfer funkciója is, ami a gödöllői központú Szent István Egyetemen zajló oktatás, szakképzés és duális képzés egyik bázisa lehet – olvasható a SZIE által kiadott sajtóközleményben.