Megjelent a kormányrendelet a Wekerle Plusz lakásszerzési kölcsönről, ami – miközben kizárja a korábbi vagy meglévő 50%-os lakástulajdonnal rendelkezőket – elődjénél, az Otthon Startnál célzottabban segíti a 45 év alattiak első lakáshoz jutását. Más kérdés, hogy használt lakások vásárlása esetében 5%-ra emeli az eddigi 3%-os kamatot. Az új rendelkezés legfontosabb paraméterei alapján megkerestük a Gödöllőn élő, a pénzügyi szektorban több mint 20 éve dolgozó Piacsek Rózsa Erzsébetet, hogy a már ismertté vált részletek figyelembevételével elemezzük az új finanszírozási lehetőséget.
Lejárt műszaki vizsga miatt állították meg egy autót, de hamar kiderült, hogy sokkal nagyobb a baj. A lehúzott ablakon kiáramló jellegzetes szag azonnal gyanút keltett a gödöllői járőrökben, a megérzésük pedig beigazolódott.
Magyar Kupa nyolcaddöntő, 1. mérkőzés: TFSE – Gödöllői RC 0-3 (-23, -22, -17)
Öt nappal korábban a gödöllői hölgyek aránylag gond nélkül múlták felül a TF-eseket a bajnoki alapszakasz mérkőzésén. Ebből kiindulva, a reálisan gondolkodók arra számítottak, hogy Borkovits Zoltán együttese sikerrel veszi a kupaakadályt. Bár, a vendégek szemszögéből nézve, kicsit döcögősen indult a találkozó, végül érvényesült a nagyobb tudás, ami a GRC szettveszteség nélküli idegenbeli diadalához vezetett.
A visszavágót november 24-én, csütörtökön 18 órától rendezik meg Gödöllőn, a Szent István Egyetem sportcsarnokában. A párharc továbbjutója a Jászberény-Palota rivalizálás győztesével találkozik a negyeddöntőben.