Gödöllő ingatlanpiaca: mit hozhat a CSOK?
A 2015-ös ingatlanpiaci boom az ország egyes területein eltérő hatást eredményezett. Akadtak megyék, ahol megmaradt a csökkenő tendencia, más térségekben csak a családi házak árai estek vissza, a lakásárak viszont növekedtek. Minden ingatlantípust érintő növekedés Pest, Békés, Bács-Kiskun megyében és Budapesten mutatkozott.
Nagyszámú érdeklődő Az év elején életbe lépő módosított CSOK felkavarta az ingatlanpiacot, melyet elözönlöttek az érdeklődők. Egyes elemzések szerint azok a 3 gyermekes családok, akik nem élnek a támogatással, szinte elveszni hagynak 10 millió forintot. Mivel a CSOK igénybevétele esetén nem szükséges eladni a meglévő ingatlant, így lehetőség van a család jelenlegi lakásának megőrzésére és bérbeadására, míg a támogatással új ingatlant vásárolnak.
Szűkös kínálat, fellendülő építőipar Jelenleg a 10+10 millió forintos támogatással elérhető ingatlanok kínálata igen szűkös, viszont ezen az építkezések növekedése segíthet. A portfolio.hu elemzése szerint országban Győr-Moson-Sopron, Csongrád és Bács-Kiskun megyében található a legtöbb olyan ingatlan, mely a 10+10 millió forintból megvásárolható.
A CSOK év végi módosításával kapcsolatos egyik felmerülő kérdés, hogy milyen hatást gyakorolhat a gazdaságra. A kedvezmény bővítésével és az áfa csökkentésével a kormány egyik célja az építőipar fellendítése. Az ágazat kínálatának növeléséhez szükséges új cégek alapítása, engedélyek beszerzése viszont időbe telik, további gondot okozhat a szakemberek hiánya. A keresleti oldalon rövidtávon masszív túlkereslet, hosszú távon viszont masszív túlkínálat lesz jellemző, mivel fogynak a kedvezményre jogosult párok és kiépülnek az építőipari kapacitások. Ez rövidtávon az árak emelkedését, hosszútávon pedig azok csökkenését idézheti elő.
Ingatlanhelyzet Gödöllőn Gödöllő ingatlanárai - az Ingatlannet.hu számításai alapján - az utóbbi öt évben típusonként eltérő változásokat mutattak. A 2013-ban tapasztalt mélypont után 2014-ben egy növekvő tendencia vette kezdetét. A családi házak és a panellakások átlagos ára 5%-kal, a téglalakások átlagárai 12%-kal emelkedtek 2015-ben, 2014-hez képest. Országos szinten ez a változás kisebb mértékűnek tekinthető, a főváros, illetve egyes vidéki nagyvárosok radikálisabb növekedést mutattak. Gödöllőn egy négyzetméternyi lakóingatlanért átlagosan 224.329 forintot kell fizetni, ami az országos átlagtól 12%-kal marad el. Ennek ellenére a gödöllői újépítésű lakások és családi házak megvásárlásához a támogatáson kívül önerő megléte is szükséges.
A CSOK nemcsak az új építésű lakások és házak, hanem az albérletek árara is kihathat. Ennek oka, hogy a támogatásra jogosult családoknak a szükséges önerő hiánya miatt értékesíteniük kell a meglévő ingatlanjukat. Az építtetés esetén pedig felmerül a kérdés, hogy a régi ingatlan eladása és az új elkészülése közötti időszakban hol lakik a család, melyre a legegyszerűbb megoldás a bérlés lehet, nem valószínű azonban, hogy ez a jelenség országos szinten fog jelentkezni. Forrás: Ingatlannet.hu
|
Online kaszinók
Magyarország
Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói
|