Április 12-én eldőlt, hogy 16 év kormányzás után nem a Fidesz-KDNP vezetheti az országot a következő években. A parlamenti képviselőválasztás eredménye nem csak országosan, hanem a gödöllői központú, Pest vármegye 6-os számú választókerületben is kedvezőtlenül alakult a kormánypártok számára. Hankó Balázs választókerületi elnökként, illetve kulturális és innovációs miniszterként vágott neki a kampánynak: Összetartó közösséget építünk! szlogenje azonban csak a 32,76 százalékos támogatással egyenértékű második helyre volt elegendő. Bő két hetet vártunk, hogy értékeljük a helyzetet és beszéljünk a jövőről is.
Január 30-án, pénteken, a délutáni órákban fennakadásokra lehet számítani a közúti közlekedésben az ország több pontján. Ennek oka, hogy a Magyar Szocialista Párt (MSZP) ekkorra hirdette meg tiltakozó autós felvonulását a január elejétől bevezetet új útdíj-rendszer ellen. A „tévútdíj” elnevezésre hallgató akciót elmondásuk szerint a minden hatástanulmányt nélkülöző, a környezetvédelmi alapelvekkel ellentétes és az embereket gátlástalanul sarcoló útdíjak bevezetése miatt rendezik meg.
Értesülésünk szerint az MSZP demonstrációja közvetlenül nem befolyásolja a Gödöllőn autózók haladását, mivel az M3-as autópálya városunkat érintő részénél nem lesz demonstráció. A Pest megyei tiltakozókat 14 órától az M3 -M0-ás csomópontban, a Budapest felé tartó bevezető szakaszon található Shell-benzinkút kamionparkolójába várják a szervezők. A konvoj innen – rendőrségi útvonalzárás mellett – az M3-as bevezető szakasza, a Városliget (Hősök tere), az Andrássy út és a Bajcsy-Zsilinszky utca érintésével közelíti meg az Alkotmány utcát, ahol ismertetik a rendezvény petícióját.