A MATE-Gödöllői EAC elmúlt bajnoki idényben újoncként az NB II. 5. helyén végzett női röplabda-csapata az új, október 11-én induló pontvadászatban az NB II. felsőház Keleti-csoportja december 19-ig tartó alapszakaszában kezdi meg a küzdelemsorozatot. Riválisai a Debreceni EAC a debreceni Eötvös DSE, a Miskolci VSC, a Palota RSC, illetve a Szolnoki Sportcentrum formációi lesznek.
Harmincadik születésnapján, szeptember 23-án 6 óra 30 perckor elfogták F. István gödöllői lakost, akivel szemben a Pestvidéki Nyomozó Ügyészség folytat eljárást életveszélyt okozó testi sértés kísérlete bűntettének megalapozott gyanúja miatt.
Az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata által kiadott közlemény szerint a Készenléti Rendőrség munkatársai által végrehajtott elfogási akcióban a Nemzeti Védelmi Szolgálat állománya is közreműködött.Egyébiránt a nyomozók remélték, hogy a támadó hamarosan előkerül, mivel szeptember 25-én lejáró szabadsága után jelentkeznie kellene a munkahelyén. Mindez okafogyottá vált, mert a Készenléti Rendőrség parancsnoka azonnali hatállyal megszűntette szolgálati viszonyát.
Amint arról korábban hírportálunk is beszámolt, szerdára virradóra a szolgálaton kívüli gödöllői rendőr egy baráti társasággal szórakozott az egyetemi bejárónál található vendéglátó-ipari egységben, miközben összeszólalkozott egy másik társaság tagjával. A vitát követően elhagyta a helyiséget, majd bozótvágó késsel és viperával tért vissza oda, hogy rendezze a konfliktust. Az eszközökkel megütötte és többször megvágta a szemtanúk elmondása szerint a földön összekuporodva védekező Cs. Gábort, és elmenekült. A képen látható sértett kórházba került, ahonnan sebei ellátása után kiengedték.