A nyári szünet tervezése idén korábban kezdődik, mint valaha! A Táborfigyelő friss kutatása szerint a szülők harmada már februárban kiválasztja a gyermeke számára a tökéletes nyári tábort. Itt a sorrend, mi alapján választunk tábort 2025-ben!
Azzal együtt, hogy mintegy három éves múltra tekint vissza a versenyszerű vízilabdázás története Gödöllőn, a MATE-GEAC-MSA (MGM) férfi- és fiúcsapatai egyre magasabb színvonalon kapcsolódnak be a sportág hazai vérkeringésébe. A felnőttek a szakosztály első bajnoki évében egyaránt bronzérmet szereztek a harmadosztálynak számító OB 2-es bajnokságban és a Magyar Egyetemi és Főiskola Országos Bajnokságon (MEFOB). Az előttünk álló hónapokban ez a teljesítmény felülmúlható. Erről, illetve az eddigi eredményességről és a közeljövő terveiről kérdeztük a háromszoros olimpiai bajnok dr. Kiss Gergely szakosztályvezetőt.
Hanzl Lilla lesz Gödöllő idei Talentum díjasa 2018-06-12 10:40:05 Faust Dezsőnét, dr. Fancsovitsné Bőjtös Zsuzsannát, valamint a Szent Imre iskola és a palotakerti óvoda közösségét is kitüntetik a városi pedagógusnapon
Hét nyelven beszél Gödöllő idei Talentum díjasa 2016-06-03 16:38:37 Sipos Andrásnét, Deme Istvánnét és a Török Ignác Gimnázium szakmai közösségét is elismerik a június 9-i városi pedagógusnapon
Lány vagy fiú lesz az első Gödöllő Talentum díjas? 2015-06-03 09:23:55 Herczenikné Molnár Teréziát, Lázárné Nagy Andreát és a Szent János utcai óvoda nevelői közösségét is elismerik a városi pedagógusnapon
Talentum díjat alapítottak Gödöllőn 2015-04-03 08:49:46 Évente egy, 15-25 év között fiatal veheti át a kis Balázs alakját ábrázoló, 3D-s, üvegből készült lézerhasábot
Géczi András az X-Faktorban 2011-09-02 08:45:31 Hamarosan kiderül, meddig jut a gödöllői tehetség a tehetségkutatón