Vissza normál nézetbe Nyomtatás

A világ egyik legjobb klarinétosává válhat Gödöllő idei Talentum díjasa

2019-06-09 17:42:59

Idén június 18-án, kedden 14 órától rendezik meg a városi pedagógusnapi ünnepséget a Művészetek Háza Gödöllő épületének színháztermében. Az eseményen átadják a település vezetése által huszonegy esztendeje alapított Gödöllő Gyermekeiért, Ifjúságáért díjat. A kitüntetettekről a helyi képviselőtestület tagjai május 30-i zárt ülésükön döntöttek. A díjazott személyeket három javaslat mérlegelése után választották ki. A jutalmazott közösségek esetében erre nem volt szükség, mert két ajánlás érkezett, és mindkettő díjat érő támogatást kapott.

A határozat értelmében, 2019-ben Szűcs Mária, a Gödöllői Mesék Háza Óvoda óvodapedagógusa és Dr. Katonáné Kármán Katalin, a Gödöllői Damjanich János Általános Iskola földrajz-testnevelés szakos, tájékozódási futásban tavaly szenior világbajnoki bronzérmes tanárnője, illetőleg a Gödöllői Kastélykert Óvoda (Martinovics utca) és a Gödöllői Hajós Alfréd Általános Iskola szakmai közössége vehetik át a Gödöllő Gyermekeiért, Ifjúságáért díjat. A jutalmazott magánszemélyek 100-100 ezer forintos, míg a közösség 200 ezer forintos pénzjutalmat kapnak a díszoklevél és a virágcsokor mellé.

Az idei gödöllői pedagógusnapon – a négy évvel ezelőtti debütálást követően – átadják a Gödöllő Talentum díjat is. Az előzetesen közzétett felhívás hatására egyetlen ajánlás érkezett, méghozzá: a tanulásban és klarinétozásban kiemelkedően teljesítő 16 éves Eszenyi Zsombor személyére, akiről mesterei azt mondják, hogy rövid időn belül akár a világ egyik legjobb klarinétosa lehet. Ezt alátámasztja az is, hogy Zsombor 2017-ben felvételt nyert a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rendkívüli tehetségek tagozatára.
A kitüntetett fiatal a díszoklevél mellé megkapja az Erős Apolka Munkácsy-díjas szobrászművész által üvegből elkészített, kis Balázs alakját ábrázoló, háromdimenziós lézerhasábot.


Stúdióbeszélgetések Gödöllő és környező települések sportolóival

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online