Október 13-a óta tudható, hogy – két forrásból – 100 millió euró (mintegy 40 milliárd forint) szolgálja a Gödöllői Királyi Kastély átfogó felújítását. A rekonstrukciós munkálatok a terv szerint jövő év második felében kezdődnek és kilenc évig tartanak. A bejelentés erősen felkorbácsolta a közvélekedést: voltak, akik kifejezetten örültek a hírnek, míg mások kétkedésen alapuló kritikával illették a történteket.
De, mit mond a szakember? Többek között erről is kérdeztük Varga Kálmán történészt, akinek szakmai munkássága, tudományos kutatómunkája az 1980-as évek vége óta összeforr a gödöllői Grassalkovich-kastély történetével, feltárt és rejtett kincseivel.
Október 23-án a délelőtti órákban zajlott le a városi megemlékezés-sorozat az 1956-os forradalom és szabadságharc 69. évfordulója alkalmából. Ahogy azt megszokhattuk, idén is a gödöllői nemzetőrség egykori épületének (Bezsilla-villa) Szabadság út 9. szám alatt lévő kertjében a négy esztendővel ezelőtt felállított emlékműnél koszorúztak magánszemélyek, illetve az önkormányzat, a nemzetiségi önkormányzatok, a különböző helyi intézmények és szerveztek, valamint a politikai pártok képviselői.
Egy közeli bolt több mint vásárlási hely – a mindennapi élet része, ahol ismerős arcokkal találkozunk, ahol szóba elegyedünk, ahol a bevásárlás nem fáradtság, hanem otthonos rutin. Ha távolabb kell menni, az sokszor időigényes, kényelmetlen és személytelen. Ezért várják már nagyon – elsősorban – a kertvárosban élők, hogy az Arany János utcában november 5-én, szerdán 8 órakor végre újra kinyisson a COOP-üzlet, ami ezután nemcsak egy modern bevásárlási lehetőség, hanem továbbra is a közösség mindennapjainak része lesz.
November 4-én dr. Gyuricza Csaba rektor és Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter jelenlétében adták át azt a moduláris biogázüzemet, ami a Biohulladék Hasznosítási Központ részét képezi. Ez a központ a világ egyetemei között egyedülálló módon elkülönítetten gyűjti és kezeli a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) gödöllői Szent István Campusán keletkező biológiailag bontható hulladékot.
A perovszkit napelem jelentheti a jövőt 2025-06-19 18:35:02 Az elnevezés egy speciális kristályszerkezetet jelöl, ami különösen kiemelkedő fényelnyelő tulajdonságokkal rendelkezik
A csörlő hatékony karbantartása 2025-02-24 16:08:17 A műszaki szerkezet rendszeres karbantartásával elkerülhetjük az esetleges problémákat, meghibásodásokat
Átadták a kínai cégóriás gödöllői gyártócsarnokát 2024-07-16 18:25:34 Az okos villanyórát gyártó Wasion Holdings Limited az előzetes terv szerint 2025-től évente egymillió szerkezetet állít elő városunkban
Zártok nélkül nincs biztonságos záródás 2022-08-16 15:30:13 Csak akkor dönts a zárszerkezet darabonkénti megvétele mellett, ha felkészült vagy a lakatosmunkák területén!
A NAV új honlapja az ügyfelekről szól 2022-01-19 11:34:10 A gödöllői érintettek is könnyebben igazodhatnak el a megújult website-on, a tematikusan koncentrált tartalomban
Egyedi bejárati ajtó, saját tervezésben 2019-11-18 11:14:19 A biztonsági nyílászáró kivitelében, szerkezetében, anyaghasználatban és megjelenésében is csúcsminőséget képvisel
Lángba borult az autószerelő műhely tetőszerkezete 2017-06-10 09:52:49 A gödöllői tűzoltók aszódi és váci kollégáikkal mentették a menthetőt Veresegyházon. Személyi sérülés nem volt, az anyagi kár viszont jelentős
Kiégett egy műhely a Grassalkovich utcában 2015-10-13 07:55:56 Éjszaka kapott lángra a családi ház tetőszerkezete. A tűz átterjedt a melléképületre. Három vízsugarat vetettek be a gödöllői tűzoltók