Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Egy átmeneti kategória a kerékpározás előszobájában

2022-06-14 17:40:37

Ahogy egy kisbabából totyogó, majd kisiskolás, aztán kamasz lesz, elmondható, hogy minden tanulási folyamatnak megvan a maga ideje, azonban talán nem nagy merészség azt mondani, hogy a kerékpárokkal történő ismerkedést nem lehet elég korán kezdeni.

A kerekezés lépcsői egy gyermek életében
Szerencsére, a gyerekeket nemigen kell ösztönözni erre az ismerkedésre, mert a járás megtanulása után rendszerint a különböző, lábbal hajtott gyermekjátékok kerülnek az érdeklődés középpontjába. Természetesen, ilyenkor még három- vagy négykerekű kis járművekről beszélünk, amelyek belépőt jelentenek a kétkerekűek hatalmas és csodálatos világába. A Bikepro.hu kerékpár webshop gyermekkerékpárjai bőséges kínálatot rejtenek.

Ahogy csökken a kerekek száma, úgy lesznek egyre ügyesebbek, magabiztosabbak a gyerekek, fejlődik az egyensúlyérzékük, felmérik korlátaikat, megismerkednek a közlekedés írott és íratlan szabályaival. Előbb-utóbb mindenki életébe elérkezik a pillanat, amikor megkapja első igazi kerékpárját, azonban a két világ között létezik még egy kategória, ezek pedig a futóbiciklik.

Futóbicajok a kicsiknek
Ezek olyannyira külön kategóriát jelentenek a kerékpárok között, hogy a Bikepro.hu kerékpár webshopban is külön oldalon találkozhatunk velük és kijelenthető, hogy népszerűségük évről évre nő.

Ezek a roppant hasznos és szórakoztató szerkezetek úgy tanítanak meg az egyensúlyozásra és adják meg a rendes kerékpárok adta szabadságérzést, hogy közben azért a gyermekek lába még nem szakad el teljesen a földtől, deréktól lefelé a futómozgásé a főszerep, míg deréktól felfelé már a kerékpáros póz sajátítható el.

Sok tekintetben, mint a nagyok

Egy futókerékpárral már lehet gurulni, relatíve nagy sebességet elérni, és semmi sem készít fel jobban a majdani következő lépcsőfokra, azaz a hagyományos kerékpárral való közlekedésre, mint egy futóbicikli.

A futóbicajok bár jellemzően jól behatárolt korosztálynak készülnek, azonban nyeregmagasság-állítási lehetőséggel rendelkeznek, így évekig szolgálhatják kis gazdájukat, miközben a növekedését képesek kompenzálni. A tökéletes futóbicaj könnyű, de erős alumínium vázzal készül, és kialakítása nélkülöz minden sallangot, felesleges formai elemeket.

A gyermekeknek még nemigen van szükségük kiegészítők tömkelegére, és a család számára is könnyebbséget jelent egy könnyű kialakítású, egyszerűséget szem előtt tartó, praktikus kis futóbicikli.

Komfort és sebesség
A jól gördülő, kevéssé mintázott külső gumik a könnyű gördülésért felelnek, tömlős kialakításuk pedig a kényelmet szolgálja. A magasabb, igényesebb kategóriákban alkalmazott, akár elöl-hátul féloldalas felfüggesztés az esetleges defekt esetén növeli a javítás egyszerűségét.

Egyéb kategóriákhoz hasonlóan az igazán jó minőségű terméket a futóbicajoknál is meg kell fizetni, azonban egyszeri magasabb befektetés után évekig nem lesz gondunk a szerkezetre, és értéktartása is jóval magasabb egy márkás, jó kialakítású gépnek, mint egyszerűbb társainak. (x)


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online