Október 13-a óta tudható, hogy – két forrásból – 100 millió euró (mintegy 40 milliárd forint) szolgálja a Gödöllői Királyi Kastély átfogó felújítását. A rekonstrukciós munkálatok a terv szerint jövő év második felében kezdődnek és kilenc évig tartanak. A bejelentés erősen felkorbácsolta a közvélekedést: voltak, akik kifejezetten örültek a hírnek, míg mások kétkedésen alapuló kritikával illették a történteket.
De, mit mond a szakember? Többek között erről is kérdeztük Varga Kálmán történészt, akinek szakmai munkássága, tudományos kutatómunkája az 1980-as évek vége óta összeforr a gödöllői Grassalkovich-kastély történetével, feltárt és rejtett kincseivel.
Húsos arcú, molett nőt keresnek a gödöllői rendőrök 2021-12-23 10:26:06 Egy idős nyugdíjas spórolt pénze tűnt el, amíg vízért ment hívatlan látogatója számára. Lopás bűntettének gyanúja miatt folyik a nyomozás
Így vehetünk fel hitelt nyugdíjasként 2020-12-18 17:44:35 Elvileg az egyetlen megoldást a szabad felhasználású jelzáloghitelek jelentik, de akad a rendszerben kibúvó
Babi néni 93 évesen lett Gödöllő díszpolgára 2015-07-07 11:27:48 Egészségi állapota miatt a lakásán is átveheti a város legrangosabb kitüntetését az egykori pedagógus, nyugdíjasklub-vezető
Erre az évre is megkapták a magukét a civilek 2013-04-25 08:58:36 Ötvenegy gödöllői szervezet osztozott a 3,5 millió forintos keretösszegen, aminek csaknem egyötödét a nyugdíjasok élvezhetik