Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc kitörésének 177. évfordulója alkalmából meghirdetett március 15-i, főtéri, a prognosztizált esős időjárás miatt 10 óra helyett 14 órakor kezdődött eseményen a Gödöllői Városi Fúvószenekar térzenéje fogadta az érdeklődőket. Ezt követően Gémesi György polgármester intézett beszédet a hallgatósághoz, majd az Urban Verbunk Junior és Gödöllő magyar testvérvárosainak (Csíkszereda, Dunaszerdahely, Beregszász, Zenta) fiatal táncosai által bemutatott, Felültem a világ vad lovára! című ünnepi műsor, a tavalyelőtt felújított Petőfi-szobornál megrendezett koszorúzás, illetőleg a lovasok és lovas fogatok felvonulása tette teljessé a délután folyamán a Művészetek Háza Gödöllő épületében lezajlott forradalmi táncházzal, majd az alsóparki lovasbemutatóval zárult gödöllői ünnep programját.
Feszített lesz a közösségi értékvédelmi konzultáció menetrendje, a tervek szerint az Országgyűlés tavaszi ülésszakán fogják tárgyalni az Alaptörvény-módosítást és a sarkalatos törvényt. Ezt Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter jelentette ki a Pest vármegyei települések részvételével tartott, a helyi önazonosság védelméről szóló törvény február 26-i konzultációján – adta hírül az MTI.
Március 18-án, a késő délutáni órákban a Művészetek Háza Gödöllő épületének földszinti rendezvénytermében átadták a tavalyi esztendőben gödöllői színekben legjobb eredményeket elért sportolóknak és sportvezetőknek odaítélt városi elismeréseket. Miután a 2024-es esztendő olimpiai év volt, nem bizonyult meglepőnek, hogy a főbb elismeréseket kik vehették át.
Október 17-én, szombaton 10 órakor a Szabadság téri református templomban búcsúzhatnak el tisztelői a szeptember utolsó napján, életének 98. évében elhunyt Vass Károlynétól. A sokak által Babi néninek ismert és szólított, a helyi nyugdíjas egyesület elnöki tisztségét több évtizeden át betöltő pedagógust 2015-ben, 93 éves korában választották Gödöllő díszpolgárává, amivel ő lett a város legrangosabb kitüntetésének legidősebb birtokosa.
A díszpolgári címet elsősorban a településen folytatott aktív közéleti munkája és a civil szervezetében végzett kiemelkedő, lelkiismeretes tevékenysége miatt érdemelte ki. A földrajz-biológia szakos képesítéssel rendelkezett Babi néni közel négy évtizedes pedagógusi pályafutás alatt sok száz fiatallal ismertette meg a tantárgyak legfőbb alapismereteit.
Családtagjai, barátai és ismerősei mellett egykori tanítványai is búcsúznak tőle. Nyugodjék békében!