A gödöllői képviselőtestület tagjai a május 22-én lezajlott tanácskozásukon vitatták meg a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium május 11 igen szavazattal (lokálpatrióta klubos képviselők és Kovács Barnabás – TEVE Egyesület) és 3 tartózkodással (GDL Pelikános képviselők) elfogadta azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2024. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
Akárcsak tavaly, idén is májusban érkezett el az a pillanat, amikor a várost irányító grémium tagjai megismerhették a Gödöllő Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság egy évvel korábban végzett tűzvédelmi tevékenységéről szóló beszámolót, amit május 22-én Szigeti Róbert tűzoltó alezredes, gödöllői tűzoltóparancsnok és Kristóf Sándor tűzoltó alezredes, a helyi katasztrófavédelmi kirendeltség vezetője terjesztett a városatyák elé.
A Trianon-megemlékezés gödöllői programja 2023-05-29 11:48:59 A 103 évvel ezelőtti fájó eseményeket részben a kastély melletti emlékműnél, részben a Művészetek Háza épületében idézik fel
Ellenszélben, de saját erőből 2017-08-21 01:32:51 Gémesi szerint az országépítés bástyái helyben vannak. Gödöllő jó példát mutat a közösségépítésben
Gödöllőn megalakult az új kezdet 2017-03-15 11:21:03 Gémesi György beváltotta ígéretét, és meghirdette a Józan ész forradalmának 12 pontját, amit egy új politikai erőtér hajthat végre
Halottak napi gödöllői megemlékezés 2016-10-26 18:18:21 Október 28-án a Szabadság téri I. és II. világháborús emlékműnél lesz az áldozatoknak tisztelgő kegyeleti esemény
Mégis a kopjafánál lesz a koszorúzás 2016-10-22 10:57:57 A gödöllői önkormányzat kommunikációs igazgatója reagált az október 23-i megemlékezés helyszínével kapcsolatos cikkünkre
Trianoni megemlékezés: elment a józan ész? 2016-06-05 12:05:43 Molnár Árpád, a Fidesz gödöllői önkormányzati képviselője nehezményező bejegyzést tett közzé a legnagyobb közösségi portálon
Halottak napja: városi megemlékezés 2015-10-24 10:24:13 Október 30-án a Szabadság téri I. és II. világháborús emlékműveknél tisztelegnek a gödöllői áldozatoknak
107 éve született Wass Albert 2015-01-08 16:47:25 Megemlékezést tartanak az erdélyi magyar író gödöllői szobránál, a Művészetek Háza épülete mellett
Halottak napi városi megemlékezés 2014-10-24 13:00:28 Október 30-án a Szabadság téri I. és II. világháborús emlékműnél lesz a gödöllői áldozatoknak tisztelgő kegyeleti esemény
Csillaghullásos megemlékezés Gödöllőn 2014-10-23 12:14:06 A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom szimpatizánsai a helyi rendőrkapitánysággal szemközti területen gyűltek egybe október 23-a előestéjén
Megemlékezés az aradi vértanúkról 2013-10-05 13:09:25 A gödöllői születésű Török Ignác gimnázium melletti szobránál idézik fel a 164 évvel ezelőtti tragikus eseményeket