Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Csillaghullásos megemlékezés Gödöllőn

2014-10-23 12:14:06

Az október 23-i nemzeti ünnep előestéjére meghirdetett városi megemlékezés mellett, volt egy másik, demonstrációval egybekötött esemény is Gödöllőn. A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) a felújítás előtt álló Gödöllői Rendőrkapitánysággal szemközti területre várta az érdeklődőket, hogy közösen hajtsanak főt az 1956-os szabadságharcosok hőstettei előtt, illetve felemeljék a szavukat az ellen a gyalázatos tény ellen, hogy a helyi rendőrkapitányság épületén a mai napig látható a szovjet gyilkosok szimbóluma, az ötágú csillag.


A rendezvényre felhívó, Hullanak a csillagok - Gödöllőn győzelmet aratott a HVIM című közleményükben – többek között – ezt írták:
Korábban már a Jobbik is tiltakozásának adott hangot, hiszen eddig senki nem tartotta fontosnak a tiltott jelkép eltávolítását, de az a kezdeményezés sajnos nem járt sikerrel. Most, hogy a Pest megyei vármegyések utcai demonstráció keretében kívánnak hangot adni felháborodásuknak, úgy tűnik hirtelen fontos lett a városvezetésnek, hogy eltűnjön a csillag az épületről.


Stúdióbeszélgetések Gödöllő és környező települések sportolóival

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online