Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Jövő tavasztól már a párizsi olimpiai kvótáért léphet pástra Gödöllő díszpolgára, Gémesi Csanád

2022-10-13 15:13:23

Október második hétvégéjén a nemrégiben elkészült Isaszegi úti új vívócsarnok volt a helyszíne a kadet korosztály (16 évesek) számára megrendezett kard európai körversenynek. A Gödöllőn lezajlott nemzetközi eseményt a MATE-Gödöllői EAC vívószakosztálya rendezte meg, a szervezőbizottságot a tavalyi tokiói olimpián a kardozók csapatversenyében bronzérmet szerzett Gémesi Csanád vezette.

Időközben a település díszpolgári címével kitüntetett sportoló a honi szövetség munkatárásnak nyilatkozott az esemény kapcsán. Csanád – többek között – elmondta:
- Hivatalosan az új csarnokunkat működtető kft. ügyvezetője vagyok, de én inkább mindenesként dolgozom, a gödöllői vívásért bármit szívesen megteszek, most a szervezésben segítettem. Az új csarnokunkba tavaly decemberben költöztünk be, de a hivatalos avató október közepén lesz. Mára teljesen „belaktuk”, nagyon szeretjük. Most közel hatszáz vendég érkezett, Gödöllőn nem is tudtunk mindenkit elszállásolni, örülök, hogy ilyen népszerű a verseny. A válogatott kardvívó hozzátette, hogy szeptember eleje óta készül az új szezonra, már iskolázik és asszózik, utóbbit azonban még csak finoman. A november 11-13-i, szezonnyitó algíri világkupán viszont már ott lesz, elvégre közeledik az olimpiai kvalifikáció kezdete…


Ha már a 2024-ben esedékes párizsi ötkarikás játékoknál tartunk, érdemes megjegyezni, hogy a kvalifikációs időszak 2023. április 3-án kezdődik. A férfiaknál 34-37 versenyző indulhat (függően a rendező országnak biztosítható szabad kártyától, illetve a vívók földrészenkénti eredményességétől) az egyéni viadalon: 10 kardozó szerezhet egyéni kvótát, míg a csapatversenybe bejutott 8 formáció 3-3 tagja (24 vívó) is pástra léphet az egyéni viadalon.
A csapatok közül az a 4 vehet biztosan részt a párizsi olimpián, amelyik az egy éves, 2024. április 1-jén záruló kvalifikációs időszakban a legtöbb pontot gyűjtötte össze a világversenyeken (kontinentális bajnokság, világbajnokság és világkupa). A fennmaradó 4 helyet – leszámítva a kvótát szerzett országokat – a földrészek legjobbjai között osztják el.

Csanádék először a jövő májusban esedékes madridi világkupán juthatnak értékes olimpiai kvalifikációs pontokhoz, amit a júniusi krakkói Európa-bajnokságon és a júliusi milánói világbajnokságon növelhetnek. A csapatkvóta-szerzési hajrá jövő ősszel kezdődik és 2024 tavaszán ér véget. Fotó forrása: hunfencing.hu


Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online