Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Volt NB I-es játékos a gödöllői kispadon

2018-07-17 11:15:17

Július 16-án megkezdte a felkészülést a Pest megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság 2018/2019-es idényére a Gödöllői SK csapata. Emlékezetes, hogy a helyi tizenegy csak az elmúlt bajnoki évad utolsó fordulójában menekült meg a kieséstől. A június elején lezárult pontvadászatnak Szász Ferenccel vágott neki a gödöllői formáció, majd a tréner az őszi szezon után Vecsésre szegődött, helyét Sebestyén Ferenc vette át a vezetőedzői poszton.

A TÉRFÉL című sportmagazinnak adott interjújában Sebestyén Ferenc még lebegtette, hogy marad-e Gödöllőn, mára azonban eldőlt: nem. A szakvezető a Komárom-Esztergom megyei I. osztályú bajnokságban érdekelt Oroszlány trénere lesz.
A gödöllői klubvezetésnek lépnie kellett. Ennek eredményeképpen sikerült megállapodni az újvidéki születésű, de lassan két évtizede hazánkban élő Pozder Nenaddal (képen), aki Tápiószecsőről érkezett a Táncsics Mihály úti alakulathoz. Az idén 41 éves edző a Diósgyőr játékosaként 1999 októberében, a Ferencváros ellen mutatkozott be az NB I-ben, majd több helyen (Marcali, Aszód, Mezőkövesd, Maglód, Biatorbágy, Tura) is megfordult játékosként.

Érdeklődésünkre Rózsavölgyi Sándor elmondta, hogy egyelőre egy éves együttműködésben gondolkodnak a szerb származású trénerrel. A szakosztályvezető hozzáfűzte: továbbra is a fiatalokra építik a csapatot, amelynek játékoskerete számottevően nem változik. Az is cél, hogy minél több – lehetőleg – gödöllői nevelésű futballista jusson szerephez a Pest megyei élvonalban.

A Gödöllői SK társulatának első tétmérkőzése július 28-án, szombaton 17 órától lesz, amikor Törökbálinton lép pályára az együttes. A Magyar Kupa Pest megyei ága első fordulójában a legjobb 16 közé jutás kiharcolása a tét a Pest megyei II. osztályban szereplő házigazdák ellen. Döntetlen esetén nincs hosszabbítás, a kísérleti jelleggel bevezetett ABBA-séma szerinti büntetőrúgásokkal dől el a nyolcaddöntős csapat kiléte. Fotó: Horváth M. Attila


Az Invitel IP TV és Digitális kábeltévé előfizetéseivel HD minőségben is élvezheti a TV csatornák műsorait.

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online