Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Ha rajtuk múlna, nem lenne kommunális adó Gödöllőn

2015-10-17 10:23:14

A kommunális adó Gödöllőn történő bevezetését célzó szabályozási koncepció tárgyalása során ellenvélemények is megfogalmazódtak, ami tükröződött a szavazati arányban, hiszen a javaslat 9 igen és 3 nem voks mellett, 1 tartózkodással „ment át”. A lokálpatrióta klubos képviselőkön kívül egyik városatya sem támogatta a kommunális adó gödöllői bevezetését. Kérésünkre elmondták, miért nem szavaztak igennel.

Simon Gellért (Fidesz-KDNP):
- Elfogadjuk, hogy út-, járda-, vízmű- és infrastruktúra-fejlesztésre szükség van, de nem tudjuk támogatni a lakosság további terhelését, jelen esetben a kommunális adó bevezetését. Az önkormányzati adósságátvállalás kapcsán az állam 7,8 milliárd forint tartozást vállalt át Gödöllőtől. Ezt az összeget, mint adósságszolgálatot hosszú távra bekalkulálták Gödöllő költségvetésébe.  Nagyjából 5-600 millió forinttal lehetett volna éves szinten számolni, amit a polgármester ugyan vitat és pontatlannak tart, de szerintünk ezek valós számok.
A város saját adóbevételei a 2015-ös költségvetés alapján azt mutatják, hogy Gödöllő Pest megyében a gazdaságilag erős települések közé tartozik. Iparűzési adóból 2,25 milliárd forint, telekadóból 130 millió forint, építményadóból 475 millió forint jut a városhoz.
Azt javasoltuk, hogy az önkormányzat – a lakosság további terhelése helyett – a költségvetése, működése és gazdálkodása felülvizsgálatával teremtse elő azt az összeget, amivel a fejlesztéseket meg tudja valósítani.

Kovács Barnabás
(MSZP):
- A kommunális adó bevezetését nem támogattuk. Természetesen, értjük, sőt, megértjük, hogy az anyagi forrásra szükség van. Ahogy az előterjesztés is fogalmaz: „az állami finanszírozás évről évre történő csökkenése” miatt van szükség a pénzre. Inkorrekt, tisztességtelen és méltánytalan az az eljárás, amivel a kormányzat kezeli az önkormányzatokat. Egyrészt nehéz anyagi helyzetbe hozza az önkormányzatokat, majd azt mondja, hogy „megadom a lehetőséget, szedjél be adót az ott élőktől”. Ezzel a sunyi módszerrel próbálja a lakosság haragját saját magáról az önkormányzatra terelni.
Erre azonban nem lehet az a válaszunk, hogy kezünket széttárva, sajnálkozva, elkezdjük helyi adókkal sarcolni a gödöllői embereket. Ha a kormány újabb stadiont épít, ha a miniszterelnök ide-oda elígér néhány százmilliárdot, akkor jönnek Gödöllőn az újabb és újabb helyi adók?  Ha szó nélkül átmegy a testületen egy ilyen döntés, akkor az nagyon rossz precedens. És hol lesz a vége? Jön a „települési adó” és a többi sarc?

Kristóf Etelka (Jobbik):
- A kommunális adó bevezetését nem támogattam. Véleményem szerint a lakosság teherviselő képessége elérte a maximumot, ezért nem szerencsés többletterhet bevezetni. A testületi ülésen a képviselők jelentős része – tizenháromból kilenc – megszavazta, hogy bevezessék az új adónemet, ezért úgy gondolom, nem marad más hátra, át kell gondolni a jelen tervek szerinti irreálisan magas mértéket, valamint a differenciálás és a mentességek formáját.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online