Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Harmadszor is elbukták a kupadöntőt a gödöllői röplabdás lányok

2014-02-15 19:15:50

Magyar Kupa döntő:
Vasas Óbuda – TEVA-Gödöllői RC 3-1
(22, 22, -23, 13)
Gödöllő: Lutter, Szakmáry, Hackl, Csengeri, Mester, Széles. Cserék: Lékó (liberó), Erdős, Kriegel Zs., Antal.

Fennállása során harmadszor léphetett pályára a Magyar Kupa döntőjében a TEVA-Gödöllői RC női röplabda-csapata. Ezúttal Békéscsabán.
Korábbi két próbálkozása (2011 Debrecen és 2013 Gödöllő) sikertelen volt a helyi hatosnak. Három éve Deme Gábor ült az edzői székben, és alakulata – a Vasas elleni elődöntő megnyerése után – a BSE ellen ugyan elvérzett a döntőben, de ezzel együtt bravúrként kellett értékelni az akkor történelminek számító ezüstérmet. Tavaly Ludvig Zsolt irányításával játszhattak a gödöllői lányok a díszes serlegért a hazai rendezésű fináléban. Kimondva, kimondatlanul: sokan aranyat vártak városunk formációjától, ám a kupadiadal álom maradt, a Vasasé lett a trófea.

Azé a Vasasé, amely idén is a mieink riválisa volt a döntőben. Normál esetben azt szokták mondani a sporthoz értők, hogy egy meccsen bármi megtörténhet. Ezúttal azonban nem lehetett megkerülni azt a cseppet sem mellékes körülményt, hogy egy héttel a derbi napja előtt menesztették a gödöllőiek trénerét, Szalay Attilát. Helyére Horváth András került, akinek csupán öt napja maradt arra, hogy a játékosokkal együtt ráhangolódjon a gödöllői társulat egyik legfontosabb szezonbeli ütközetére.

A döntő előtt lejátszott bronzmérkőzésen a Békéscsaba 3-2 (-23, 13, -23, 12, 9) arányban legyőzte az Aluprof-TF együttesét. A találkozó a vártnál hosszabbra nyúlt, így húszperces késéssel kezdődött el az aranycsata.
Edzőváltás ide, edzőváltás oda: a gödöllőiek az első szett elején bajban voltak a támadásépítéshez elengedhetetlen fontosságú nyitásfogadással, ezáltal a Vasas ellépett (3-9). Aztán hamar kiderült, hogy az ellenfél játékosai is emberből vannak, tehát hibázhatnak. Meg is tették, aminek – kiegészülve egy-egy jó gödöllői blokkal és ütéssel – az lett a következménye, hogy városunk csapata 13-14-re felzárkózott. Fordítani azonban nem sikerült. Sem ekkor, sem később, 20-21-nél, így a nyitó játszma elúszott.

Higgadtabban és pontosabb játékkal kezdte a második felvonást a gödöllői csapat (6-3). Tíznél egál lett az eredmény, majd újra városunk hatosa vette a kezébe az eredmény számára kedvező alakítását (13-10, 17-14). Csakhogy az örömteli szárnyalást megtorpanás követte, és a piros-kéket 19-18-ra fordítottak. Majd kínosan ügyeltek arra, hogy az elszántan, de kevés átütőerővel küzdő gödöllőiek ne okozzanak nekik fejfájást.

A gödöllői aranyvágy életben tartása érdekében a harmadik szettben már nem volt elég akarnia városunk csapatának, valahogy ki kellett csikarni a szépítést. A szoros csatában tartotta is magát Horváth András társulata, számottevő előnyt azonban egy ideig nem tudott felépíteni. 16-12-nél azonban felcsillant a remény. 20-15-nél már ennél is több, és – némi izgalom árán, de – meccsben maradt a Gödöllő.

Nem úgy indult a szervák fogadásával jócskán bajlódó TEVA-hatos számára a negyedik szett, hogy további túlórára kényszerül a Vasas (2-8, 3-11, 5-14). A fővárosiak villámrajtja alaposan megfogta a gödöllőieket, akik ezt követően már csak arra törekedhettek, hogy vállalható mértékűvé tegyék az utolsó játszmán belüli különbséget. Ez nem nagyon ment, ami azt jelentette, hogy a kupagyőzelem – immár harmadszor – ezúttal is elérhetetlennek bizonyult a TEVA-GRC csapatának. Ettől függetlenül, a korrektség és a sportszerűség azt kívánja, hogy egy ezüstérmet juttasson el valaki Szalay Attilának…


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online