Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Röplabda: bravúros kupaezüst!

2011-03-11 15:46:10

Azzal, hogy a március 9-i, Vasas elleni elődöntőt 3-1 arányban megnyerte, története legnagyobb Magyar Kupa-sikerét érte el a TEVA-Gödöllői RC csapata. Kerül-e hab a tortára? Ez volt az igazi tétje a címvédő BSE elleni finálénak. További kérdésként merült fel, hogy Deme Gábor együttesének tagjai miként birkóznak meg a városmajoriak röp-robotjával, a honi elitmezőnyből kiemelkedő bombázóval, Sándor Renátával.

Magyar Kupa döntő, Debrecen, Főnix-csarnok:
TEVA-Gödöllői RC – BSE 1-3
(-18, 17, -23, -22)
Gödöllő: Széles – Kriegel É. – Szakmáry – Merkószki – Kriegel Zs. – Németh Zs. Cserék: Lékó (liberó), Tóth L., Kriegel O., Szűcs Zs.

A gödöllői klub illetékesei semmit nem bíztak a véletlenre, hiszen a busszal és személyautókkal érkezők jóvoltából mintegy 100 fős szurkolótábor buzdítására számíthatott a TEVA-hatost a debreceni Főnix-csarnokban. A mérkőzésen Adler László és Szabó Péter fújták a sípot.

A finálé első három pontját a BSE szerezte, de nem sokkal később már csak 4-3-ra vezettek a városmajoriak. Merkószki Tünde két ravasz szervájával 6-6-nál egál volt az eredmény. Az ezt követő pontváltásokból a fővárosiak jöttek ki jobban, és 12-8-ra elhúztak. Deme Gábor, a gödöllőiek trénere azonnal időt kért. Az edzői beavatkozás nem sokat ért: gödöllői ütésrontások, halovány mezőnyvédekezés, és máris 15-9 a BSE-nek. Kisvártatva 19-13, oda. Két jó sánccal 19-15-re, majd Kriegel Zsófia jó nyitásával 21-18-ra felzárkózott a TEVA-hatos. Tóth Luca pályára küldésével kétfeladós játékra tért át a Gödöllő, azonban ez nem lepte meg a stabilabban játszó címvédőt. (0-1)

Sándor Renáta, akitől joggal lehetett tartani, nem igazán brillírozott a szett első pontjainál, így 4-3-nál először jutott vezetéshez a meccsen a Gödöllő. Széles Petra centerposztról még rátett egy lapáttal, és máris 5-3 állt az eredményjelző táblán. Az első technikai időkérést 8-7-es gödöllői vezetésnél érték el a csapatok. Városunk társulatának tagjai azzal próbálták fárasztani Sándor Renátát, hogy folyamatosan rászerváltak, ám ez nem igazán hatott, mert az ütő a hátsó sorból is rendre betalált (8-11). Csakhogy Németh Zsuzsa és Szakmáry Gréta is elkapták a fonalat, ami egyenlítéshez vezetett (13-13). Ezt követően a gödöllőiek ráleltek a jó védekezésre, és a visszatámadásokból rendre megoldhatatlan feladat elé állították a hullámvölgybe jutott BSE-t (22-16). Sándor kapta a satublokkokat, a BSE meg egy alapos zakót a fantasztikusan, szinte önkívületi állapotban játszó Deme-csapattól. (1-1)

A harmadik felvonás elején folytatódott a városmajori zűrzavar (3-0).  Szinte minden bejött a Gödöllőnek, ha kell, az ejtések is (6-2). Hogy nem minden papsajt, a TEVA-hatos is átélte, felzárkóztak a fővárosiak (7-6).  De mielőtt a BSE felbátorodott volna, Németh Zsuzsa kétszer betakarta az ex-gödöllői Kötél Dórát, majd Kriegel Zsófi nyitott egy hatalmas ászt (12-6). Kriegel Éva irányításával tovább gurult a gödöllői henger (14-7), majd kissé megtorpant (14-11). Nagy baj azonban nem volt, mert a másik oldalon is akadt hibázó (19-14). Vagy mégis? A feszültség fokozódott mivel  - esetenként a szerencsét is maga mellett tudva - egyenlített a BSE (19-19). Ettől kezdve megjósolhatatlanná vált, melyik csapaté lesz a játszma. Sajnos, a végjátékban jobban összpontosító BSE-é lett. (1-2)

A játszma kezdeti pontjainál nem érződött, hogy a Gödöllőt megviselte volna az előző, győztesnek hitt, de végül elbukott etap (7-2). Néhány perccel később azonban sajnos, kiderült, hogy igen. Mintha elfáradtak volna a gödöllői kulcsemberek, és a városmajoriak megmentője, Sándor Renáta is lendületbe jött. Fordított a BSE (7-9). A kétpontos fővárosi előny 14-12-ig tartott majd tovább duzzadt (16-12). A gödöllői hölgyek nem adták fel, rátettek egy lapáttal (17-19, majd 22-23). A döntő szett kicsikarása azonban elmaradt így a BSE a volt gödöllői sikeredző, a találkozó legvégén sárga lapos figyelmeztetésben részesített Hollósy László irányításával megvédte Magyar Kupa elsőségét. (1-3)
A vereség ellenére a TEVA-Gödöllői RC csapatának tagjai minden elismerést megérdemelnek, hiszen csodálnivaló elszántságukkal időnként alaposan megleckéztették az esélyesebb BSE-t. Ebből adódóan a gödöllőiek történelmi kupaezüstjét feltétlenül a bravúros jelzővel kell illetni. A gödöllői csapat legjobb játékosának járó különdíjat a feladóposzton jeleskedő Kriegel Éva érdemelte ki.A döntő visszanézhető itt!

A női röplabda Magyar Kupa négyes döntőjének végeredménye

1. BSE
2. TEVA-Gödöllői RC

3. Vasas Duna Autó Óbuda
4. NRK-Nyíregyháza


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online