Május 22-én(!!!) kettő, a szóban forgó összeget mértékét alapul véve, a gödöllői önkormányzat gazdálkodási mozgásterét jelentősen érintő témakörben tettünk fel kérdéseket dr. Kiss Árpád jegyzőnek. A polgármesteri hivatal vezetője egy ideig nem reagált megkeresésünkre, később azonban – ő is – megtette azt. Lássuk, mire jutottunk!
Ebben az esztendőben augusztus 28-án, 29-én és 30-án rendezték meg a tizenkét évvel ezelőtt újjáélesztett atlétikai csapatbajnokság divízió 1-es (az ország 16 legjobb csapata), 2-es (17-32. csapatok) és 3-as (33-48. csapatok) kategóriáinak döntőjét, aminek helyszíne az MTK Lantos Mihály Sportközpontja volt. A versenysorozat elit osztályában az elmúlt évben arany-, az azt megelőző három évben ezüstérmes, több számban utánpótláskorú fiatalokkal rajthoz álló MATE-Gödöllői EAC 19 férfi és 12 női atlétája ezúttal is komoly éremszerzési reménnyel vágott neki a háromnapos viadalnak.
Hankó Balázs után László Endre Márton is elintézte… Mi az? 2026-07-07 19:55:06 Július 13-ától ismét ingyenes lesz az első félóra parkolás a gödöllőiek egészségügyi ellátásában is fontos szerepet betöltő kistarcsai kórház előtti területen
Három gödöllői országos elsőség fiú vízilabdában 2026-06-04 10:27:36 Kiss Gergely szakosztályigazgató örömmel tudatta, hogy gyermek- és serdülő csapataik milyen sikeresen szerepeltek a bajnoki idényben
A napsapka szerepe meghatározó a melegben 2026-04-19 09:10:34 A szakértők szerint a nyári hónapok közeledtével kiemelt figyelmet kell fordítani a gyermekek megfelelő napvédelemére
Az angol nyelvű önéletrajz szerepe Budapesten 2026-02-13 09:55:07 Nemzetközi ügyfelekkel dolgozó cégeknél ez az alapfeltétele annak, hogy a pályázó egyáltalán bekerüljön a kiválasztási folyamatba
A tűzgátló ajtók szerepe 2025-09-17 10:27:42 A speciális nyílászárók úgy lettek kialakítva, hogy sokáig ellenálljanak a magas hőmérsékletnek, és a füst terjedésének is útját állják