Idén február 26-a volt az a nap, amikor a városvezetés megtárgyalta és elfogadta az önkormányzati rendszer 1990 óta íródó történetének 36. gödöllői költségvetését. A település 2026. évi büdzséjét – várospolitikai állás- és üléspont szerint – eltérő jelzővel lehet illetni. Talán a „forrásszegénység” és az egyes, nem kötelező feladatok esetében fellelhető „túlzott költekezés” lehetne a két véglet. A képviselőtestület tagsága 30 perces szóbeli kiegészítés (Gémesi György 7 perc, Bárdy Péter 23 perc), majd 61 perces, hozzászólásokkal telt „vita” után 11 igen szavazattal, valamint 3 tartózkodással a több mint hat év elteltével megújult és kibővített városházi épületben biztosított zöld utat a Gödöllő idei gazdálkodásának irányszámait tartalmazó települési költségvetésnek. Ilyen legutóbb 11 éve történt, még az időközben lebontott Szabadság tér 7. szám alatt...
Talamba: ütős másfél évtized 2014-01-24 08:41:26 Hét éve váltott otthont a zenei formáció, amely négy nagykoncerttel ünnepli jubileumát Gödöllőn
Ismét egyetemi bajnok a SZIE női röplabda-csapata 2013-06-11 11:42:55 Kovács Attila irányításával öt éven belül harmadszor jutott fel a csúcsra a gödöllői központú felsőoktatási intézmény formációja
Debrecent is bevették városunk Bikái 2013-02-18 21:18:11 Pályán még nem vesztettek pontot ebben az évben a gödöllői futsalosok, akik a bajnoki címvédőt fogadják az alapszakasz utolsó fordulójában