Soha nem látott érdeklődés mellett zajlik a Közlekedési és Beruházási Minisztérium (KBM) közlekedésbiztonsági társadalmi egyeztetése: alig két hét alatt már több mint 160 ezren töltötték ki a kérdőívet. A válaszokból egyértelműen kirajzolódik, hogy a magyarok határozottabb fellépést várnak az illegális utcai versenyzőkkel, a kirívó gyorshajtókkal és a visszaeső szabályszegőkkel szemben. A közlekedésbiztonsági intézkedésekkel kapcsolatos kérdőívre szeptember 9-ig várják a visszajelzéseket – olvasható a KBM sajtóosztályának közleményében.
A gödöllői központú Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) és a Katolikus Karitász együttműködésének köszönhetően május 19-én 15.000 paprika-, paradicsom-, uborka-, cukkini- és tökpalánta indult el országszerte rászoruló családokhoz. Az adományozási program célja, hogy elősegítse az öngondoskodást, támogassa a családok megélhetését, valamint erősítse a fenntartható szemléletet a mindennapokban.
A palántaadományozási ünnepségen dr. Herczegh Anita, a Katolikus Karitász jószolgálati nagykövete, Zagyva Richárd, a Katolikus Karitász országos igazgatója és Szabó István, a MATE digitalizációért és mesterséges intelligenciáért felelős rektorhelyettese is részt vett a Budatétényi Rózsakertben. Forrás: uni-mate.hu