Felütötte e fejét a pillanatragasztós zárrongálás Gödöllőn
Hírportálunk egyik olvasója az alábbi, igencsak sok bosszúságra okot adó „jelenségre” hívta fel figyelmünket: Február 17-én az esti órákban észleltem, hogy a villanybojlerben nincs elég melegvíz. Kimentem a lépcsőházban lévő kapcsolószekrényhez. Ott azt tapasztaltam, hogy a vezérelt óra megszakítójának mind a három kapcsolója lekapcsolt állapotban van. Ezen meglepődtem, mert, ha zárlat, vagy más probléma van, a három közül csak az egyik kapcsol le. Amikor vissza akartam kapcsolni, az nem ment. Megállapítottam, hogy ismeretlen személy azt pillanatragasztóval leragasztotta. Értesítettem az ELMŰ-t és a rendőrséget. Az ELMŰ kijött, felvette a szándékos rongálásról a jegyzőkönyvet. A rendőrség a helyszínt megtekintette. Megállapítást nyert, hogy azon a napon a szomszédnak az ajtózár hengerzárját nyomták tele pillanatragasztóval, az ajtót nem lehetett nyitni. Később arra is fény derült, hogy egy Szent János utcai társasház négy lakásának zárján történ pillanatragasztós rongálás. Értesítettük a rendőrséget, én pedig az összes tényállás ismeretében feljelentést tettem. Azért írtam erről, mert, ha ez „népszokás” lett, akkor mások is pórul járhatnak.
A levél kapcsán megkerestük a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányságot, ahonnan a következő választ kaptuk az esetekkel kapcsolatosan: Tájékoztatjuk, hogy az említett eset miatt február 18-án a Gödöllői Rendőrkapitányság rongálás vétsége miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen. A feljelentést a nyomozó hatóság – mivel a cselekmény nem bűncselekmény – elutasította, és a szabálysértési hatósághoz történő áttételéről döntött.
|
Kulturális programok a gödöllői kastélyban
Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói
|