Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Hankó Balázs háromszavas üzenete: összetartó közösséget építünk

2026-01-15 18:38:27

Január 10-én bekövetkezett az, amire már hónapokkal ezelőtt számítani lehetett: hivatalossá vált, hogy a Fidesz-KDNP pártszövetség országgyűlési képviselőjelöltje Hankó Balázs lesz a Sulyok Tamás köztársasági elnök által április 12-ére kiírt parlamenti választáson, a Pest vármegye 6-os számú, gödöllői központú választókerületben.

A szakgyógyszerész és egészségügyi szakmenedzser végzettségű politikus egész élete a választókerülethez kötődik, hiszen 47 évet töltött itt. Korábban szüleivel Kistarcsán élt, családi patikájuk Kerepesen és Szilasligeten működik, ő maga pedig több mint két évtizede Gödöllőre nősült, feleségével itt is nevelik 4 gyermeküket.
Hankó Balázs a Török Ignác Gimnáziumban érettségizett, majd a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Gyógyszerésztudományi Karán szerzett diplomát. Szakmai karrierjét folyamatosan építette: a Semmelweis Egyetem főgyógyszerésze, egyetemi professzora, valamint az egyetem stratégiai és fejlesztési rektorhelyettese lett. Mindezek mellett minisztériumi tanácsadóként és miniszteri biztosként is tevékenykedett.
2020 és 2022 között az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM), majd a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) felsőoktatásért felelős helyettes államtitkáraként dolgozott. 2022 decemberétől a felsőoktatásért, innovációért, szakképzésért és felnőttképzésért felelős államtitkári feladatokat látta el, 2024. július 1-jétől pedig kultúráért és innovációért felelős miniszterként tevékenykedik.
A bejelentést követően Hankó Balázst kérdeztük.

- Közel egy éve, tavaly február 28-án miniszterként vetted át a leköszönő Vécsey Lászlótól a Fidesz választókerületi (Pest vármegye 6) elnöki tisztségét. Azóta tíz és fél hónap telt el. Munkastílusodnak is köszönhetően, mozgalmas időszak. Mennyire sikerült teljesítened a képviselőjelöltté válás érdekében kitűzött célokat?
- A célom korábban sem volt más, és ma sem az, mint hogy az itt élők érdekeit képviseljem. Bár, magam is a térségben élek, és ezer szállal kötődöm hozzá, számos esetben pontosan látom, hogy az egyes településeken milyen nehézségekkel küzdenek az emberek, illetve melyek azok az intézkedések, amelyek javítják a mindennapi életminőséget. Ez azonban önmagában nem elég.
Ezért első lépésként alaposan felmértem a térség helyzetét és a legfontosabb feladatokat. Ennek keretében egyeztettem valamennyi polgármesterrel, önkormányzattal és intézményvezetővel, valamint személyes találkozások és kérdőívek segítségével igyekeztem megismerni az itt élők véleményét is. Ezek során számtalan akut és régóta megoldatlan ügy került felszínre, amelyek közül több ma is aktuális. Ezeket a közösségek bevonásával igyekeztem sorrendbe állítani, majd az elmúlt években megszerzett kapcsolat rendszeremet és érdekérvényesítő képességemet a hét településen élők szolgálatába állítottam.


- Több területen is látványosan tapasztalható, hogy a begyűjtött információk feldolgozása érdemi tettekhez vezetett. Ezek közül mit emelnél ki?
- A felmérésnek is köszönhető, hogy – a teljesség igénye nélkül – a gödöllői szakrendelő fenntartója Közép-Európa legjobb egyeteme, a Semmelweis Egyetem lett, valamint elindulhatott egy, a teljes térségre kiterjedő egészségügyi mintaprogram. A közlekedési kérdésekben is sikerült előrelépéseket elérni, hiszen megvalósult a Budapest és Gödöllő közötti hajnali vonat- és buszjárat, amely „bulijárat” néven lett ugyan ismert, de a célja fiatalok biztonsága, biztonságos hazajutása. Nagytarcsa közlekedésében is szükség volt segítségre, és a gödöllői közlekedés kapcsán további egyeztetésekre lesz szükség az Építési és Közlekedési Minisztériummal.
Örömömre szolgál, hogy elindulhat a Gödöllői Királyi Kastély történelmi jelentőségű, 40 milliárd forintos fejlesztése is. A kormánydöntésnél nemcsak fiatalkori élmények, hanem a kastély alapos, személyes ismerete is sokat számított. Emellett megkezdődött a MATE fejlesztése, és a Madách Imre Technikum és Szakképző Iskola is bekapcsolódhatott egy gyakorlati tananyagfejlesztési modellprogramba. Kezdeményeztem a Szabadság tér forgalmának gyorsítását is.
Külön öröm, hogy a kulturális élet terén is számos program érkezhetett a településekre. Plácido Domingo kastélyban tartott koncertje világszenzáció volt, a nyári István, a király előadással pedig a kárpátaljai, beregszászi oktatást tudtuk támogatni, bár a jótékonysági cél mellett azt gondolom a közösségünknek is az időnkénti eső ellenére szívet melengető volt látni, élvezni az előadást, a csodás színészeket és hallgatni a mindannyiunk által ismert dallamokat. A gödöllői térség azon helyek közé tartozik, ahol kulturális és oktatási modellprogramok indulhattak el. A mentálhigiénés és egészségprevenciós programba Semmelweis-egyetemi polgárként magam is aktívan bekapcsolódom. Mindezek mellett még számos közös ügy és feladat áll előttünk.

- Az országgyűlési választókerületek 2024 decemberi átalakítása jelentősen befolyásolta a gödöllői központú körzet településeinek számát és névsorát. A korábbiak közül Gödöllő, Kerepes, Kistarcsa, Mogyoród, Nagytarcsa és Szada maradt, újként Veresegyház érkezett. Ebből az is következik, hogy inkább feladatot vállaltál, semmint tisztséget?
- Az egész életpályám a feladatok vállalásáról szól, nem a tisztségekről. Pontosabban a feladatok mindig megtaláltak, és soha nem ugrottam el előlük. Ott kell helytállni, ahová az ember útja vezet. A felkérés kapcsán meghatározó volt, hogy jól ismerem a térséget, hiszen itt éltem korábban, és ma is itt élek. Úgy győztek meg – és úgy győztem meg saját magamat is –, hogy ezzel valódi segítséget nyújthatok az itt élő családoknak, a működő vállalkozásoknak, szervezeteknek és közösségeknek. Természetesen, a családomat is megkérdeztem, akik támogattak, hiszen jól ismernek. Ugyanakkor azonnal felmerült bennük az aggodalom is, hogy mindez milyen igaztalan támadásokkal járhat, nemcsak számomra, hanem számukra is.

- Sokféleképpen jellemezhető a választókerületi aktivitásod, de azzal semmiképp, hogy elkerülted volna a közösségi programok által kínált megjelenési, találkozási lehetőségeket. Tudva azt, hogy számodra fontos a közösségépítés, milyen tapasztalatokat gyűjtöttél ezen a területen a választókerület településein. Hol járnak ebben az élen, és hol vannak még hiányosságok?
- A január 12-i Nemzeti Sportgála egyik visszatérő motívuma az volt, hogy „zene nélkül mit érek én”. Ennek kapcsán bennem az fogalmazódott meg, hogy közösség, közösségek nélkül mit érek én? Egész életemet a közösségek aktív szervezése hatja át. Az elmúlt hónapokban rengeteg új embert és új közösséget ismertem meg a különböző települések programjain és eseményein. Egy dolog azonban mindenhol közös volt: igénylik és szeretik, ha közösségben lehetnek.
Szerencsére, a településeken élők között számos csoport közösség és baráti társaság működik, amelyek összetartóan élik mindennapjaikat, miközben nyitottak maradnak a világra is. Igényük van arra, hogy hasznos, színvonalas programokon, jó hangulatban tölthessék a szabadidejüket, nekünk pedig az a feladatunk, hogy ehhez a lehető legszélesebb kereteket biztosítsuk.
Munkatársaimmal az elmúlt hónapokban pontosan erre törekedtünk. Az adventi koszorúkészítéstől kezdve, a koncerteken és táncházakon át, számos program megszervezésével igyekeztünk minél több lehetőséget teremteni. A legfontosabb visszaigazolás pedig minden alkalommal ugyanaz volt, a mosoly.
Az elmúlt napokban a hóhelyzetben kellett aktívnak lennem, hiszen nemcsak itt, Gödöllőn, hanem az ország számos helyén segítettek a szakképzésben tanuló diákok az utak, járdák letakarításában. De, munkatársaimmal, barátaimmal is számos helyen segítettük a védekezést. A környező települések között aktív együttműködést alakítottunk ki kollégáimmal és kölcsönösen segítették egymás eszközökkel is. Ha kellett, a sóhoz jutásban segítettem, és a kistarcsai kórház előtti parkoló esetében is azonnal léptem.
Szóval, tényleg sokrétű az aktivitásom.

- Agglomerációs választókerületről beszélünk, ami azt is jelenti, hogy a fővárosból az utóbbi időben egyre nagyobb számban kiköltözők mentalitása, elvárása keveredik a települések őslakosságának tradicionális életformájával. Mennyiben nehezíti ez a jelölttel szemben támasztott igények rangsorolását?
- A gödöllői járás az elsők között van a kiköltözők arányát tekintve. Ennek számos metszete van a közlekedés, az egészségügy, az oktatás és a kultúra területén is. A cél azonban egyértelmű, Olyan közösségeket kell erősítenünk, amelyek képesek egymást segíteni, és amelyek tagjai számára biztosítani tudjuk a boldogulást, valamint a nyugodt és biztonságos élet feltételeit. Ehhez elengedhetetlen, hogy a munka és az otthon közötti, jellemzően a főváros és az otthon közötti közlekedés minden formájában további előrelépések történjenek. Gyors, biztonságos és kiszámítható közlekedési feltételekre van szükség, ami egyaránt jelenti az úthálózat és az elkerülő utak fejlesztését, valamint a HÉV- és buszközlekedés további erősítését. A vasúti közlekedés terén Gödöllőn az elmúlt években jelentős előrelépések történtek, sajnos, Veresegyház esetében ez még nem mondható el.

Az elmúlt hónapok egyik legmegdöbbentőbb tapasztalata számomra az volt, hogy az elkerülő utak kapcsán nem sikerült konszenzust kialakítani a települések között.

Márpedig ahhoz, hogy a szükséges fejlesztéseket el tudjuk hozni, első lépésként ezt az egyetértést kell megteremtenünk.
A közlekedés mellett az infrastruktúra fejlesztése is kiemelt feladat, különösen az oktatás és az egészségügy területén. Az egészségügyben már sikerült pozitív lépéseket tennünk, ugyanakkor szükséges, hogy a kistarcsai kórházat és a veresegyházi Misszió Egészségközpontot is valamilyen formában bevonjuk a Semmelweis Egyetem fejlesztési programjába. Emellett több helyszínen is sürgető feladat a bölcsőde-, óvoda- és iskolafejlesztés: Kistarcsán és Szadán iskolai beruházásokra, Veresegyházon további fejlesztésekre, Mogyoródon pedig bölcsődei kapacitásbővítésre van szükség.
A közösségfejlesztés terén, különösen a kulturális intézményeknél, szintén bőven akad feladat. Ide tartozik – például – a kistarcsai könyvtár fejlesztése, a mogyoródi kulturális tér kialakítása, illetve a veresegyházi kulturális intézmények megújítása. Mindezek azt a célt szolgálják, hogy a régebb óta itt élők és az elmúlt években ide költözők között a harmonikus együttélés és a közös fejlődés feltételeit meg tudjuk teremteni.
Ebben a munkában az itt élők bennem mindig szövetségesre fognak találni.

- Nem lenne értelme tagadni, hogy miniszterként – számos, a tisztségből adódó lehetőséget alapul véve – helyzeti előnyben vagy a többi jelölttárssal szemben. Hol húzódik annak határa, hogy ezt ne kihasználd, hanem felelősséggel használd?
- Úgy gondolom, hogy az elmúlt hónapokban elvégzett munka mindenki számára bizonyítja, hogy felelősséggel és jól élek a lehetőségeimmel. Számos olyan megvalósítás és ügy kapcsolódik a nevemhez, amik nem feltétlenül haladhattak volna ilyen gördülékenyen a mostani érdekérvényesítő képességem nélkül.
Mivel tavaly márciustól vállaltam a választókerületi elnökséget, számomra nem is volt kérdés, hogy ezeket a lehetőségeket az itt élők életminőségének javítása érdekében mozgósítsam. Miniszterként természetesen országos feladataim is vannak az egyébként szerteágazó szakterületeimen – a felsőoktatás, a szakképzés, a tudomány és innováció, a kultúra, valamint a család- és ifjúságügy területén –, ugyanakkor soha nem csináltam titkot abból, hogy saját településeimért ezeken túl is kész vagyok mindent megtenni. Erre vállalkoztam közel egy évvel ezelőtt, és erre kötöttem szövetséget az itt élőkkel.


- Szűk három hónap van hátra a választás napjáig. Minden bizonnyal, „munkás” három hónap. Ennyi idő maradt számodra is, hogy meggyőzd a választópolgárokat, Te vagy a legalkalmasabb személy a körzetben élők parlamenti képviseletére. Mire helyezed a hangsúlyt a kampány során?
- Ahogyan eddig is érezhető volt, nem beszélek sokat, beszéljenek helyettem a tények. Azok a tények, amelyek miniszterként az egyetemek, a szakképzés, a tudomány, a családügy és a kultúra területén elért eredményeimet mutatják. A magyar egyetemek előrelépnek a világranglistákon, a magyar szakképzés pedig Európa élvonalába tartozik.
A családi adócsökkentés plusz program keretében félmillió édesanya lett élete végéig SZJA-mentes, emellett egymillió család esetében megdupláztuk a családi adókedvezményt. A tudományos eredmények hosszú sora közül egyet emelnék ki, Krausz Ferenc Nobel-díjas professzor vezetésével az Élvonal Csúcskutatási és Tehetséggondozási Alapítvány erősíti az itthon dolgozó, valamint hazahívja a magyar tudósokat és fiatal tehetségeket.
Mindezek mellett minden rendelkezésre álló időmben itt vagyok, elérhető vagyok a közösségek számára. Azért vagyok itt, hogy az emberek, az itt élők gondolatait javaslatait meghallgassam, a közösen meghatározott fejlesztéseket megvalósítsuk, és hogy Gödöllő és térsége minden szempontból minta lehessen, nemcsak a beruházások révén, hanem a kölcsönös tisztelet és a közösségek együttműködése által is.
Ugyanazzal az elkötelezettséggel viszem tovább az ügyeket, ahogyan az elmúlt hónapokban tettem. Nekem az itt élők közösségének érdekét kell képviselnem, erősen és határozottan.

- Mára odáig fajult a helyzet, hogy a politikai riválisok (sajnos, nem egy esetben ellenségek) a másik felet hibáztatják a közbeszédben kialakult, sokszor alpári stílusért. Hogyan kezeled a sértő, bántó, alaptalan, hazug vádaskodásban megtestesülő ellenségeskedést?
- Sajnos, a közbeszéd állapota katasztrofális, és természetesen mindenkinek megvan a maga álláspontja arról, hogy ezért ki a felelős. Ennek boncolgatása azonban nem visz közelebb ahhoz, hogy valóban javítsunk rajta. Számomra, aki a politika világán kívülről érkeztem, különösen nehéz feldolgozni, hogy ismeretlen emberek alakítanak ki sarkos véleményt rólam vagy a munkámról.

Előfordult már az is, hogy a családomat, a gyermekeimet minősítették. Ezt nem tudom és nem is akarom elfogadni. Nem tartom elfogadhatónak azt az érvelést, hogy mindez normális, vagy hogy csupán a politika velejárója. Ez nem lehet így!

Elsődleges feladatunk, hogy emberek maradjunk, és tiszteljük a másik ember véleményét, világnézetét és munkáját akkor is, ha nem értünk egyet, vagy teljesen másként látjuk a világot. Ennek alapvetésnek kellene lennie. Én erre törekszem a mindennapjaim során, és ezt az engem körülvevőktől is következetesen elvárom.

- Ha egy-két gondolattal, jelmondattal kellene kifejezned: mi lenne az, amit ráírnál Hankó Balázs kormánypárti képviselőjelölt képzeletbeli zászlójára?
- Talán három szót emelnék ki, amik külön-külön is nagyon súlyos jelentést hordoznak, azonban együtt még erősebbek: Összetartó Közösséget Építünk.


Kulturális programok a gödöllői kastélyban
Kulturális programok a gödöllői kastélyban

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online