Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Január második hétvégéjén indul a Gödöllő 60 jubileumi év

2025-12-26 18:24:37

Településünk 2026-ban ünnepli Gödöllő várossá nyilvánításának 60. évfordulóját. A „kerek” évforduló okán az önkormányzat már letudta a logópályázatot, ami azt volt hivatott eldönteni, hogy a várossá válás 60. évfordulója kapcsán milyen dizájn köszönjön vissza a különböző ünnepi rendezvényeken, eseményeken és kiadványokon.

December 11-én, a képviselőtestület tanácskozásán – a hivatalosan január 10-én, szombaton, valamint 11-én, vasárnap 19 órakor a Gödöllői Szimfonikus Zenekar évköszöntő koncertjével (kastély lovarda) induló és októberben a 60 évesek köszöntésével záruló (kastély lovarda) programterv elfogadása mellett – arról is döntés született, hogy a városi költségvetésből 27 millió forintot áldoznak a rendezvénysorozat megvalósulásának támogatására.

Ezen felül pályázati úton kívánnak további anyagi forrásokhoz jutni (Bethlen Gábor Alap 1,7 millió forint, The Future of EU Through the Eyes of the Youth 50.745 euró), valamint a helyi kulturális csoportoknak juttatott 31,1 millió forintos dotáció jelentős része is a Gödöllő 60 programsorozat szolgálatában áll majd.

A 2026-os esztendő kísérő eseményekkel (Gödöllő bora, Gödöllő fagylaltja, kéklámpás nap) is gazdagított programkavalkádját a Hidasi Zsófia, (Új Művészet Közalapítvány kuratóriumi elnöke) Sz. Jánosi Erzsébet (grafikus, galéria-tulajdonos), Kerényiné Bakonyi Eszter (Gödöllői Városi Múzeum igazgatója), Liskáné Fóthy Zsuzsanna (Gödöllői Városi Könyvtár és Információs Központ igazgatója), Radnainé Puer Judit (Frederic Chopin Zeneiskola igazgatója), Demeter-Guba Erzsébet (Gödöllői Királyi Kastély munkatársa), Ujváry Tamás (Gödöllői Királyi Kastély NKft. ügyvezető igazgatója), valamint Kovács Balázs (Művészetek Háza Gödöllő NKft. ügyvezető igazgatója) alkotta szakmai munkacsoport állította össze.

A napirend tárgyalásakor Gémesi György polgármester arról tájékoztatott, hogy a Magyarország Ifjúsági Fővárosa 2026 versengésen elért megosztott 3. helyért járó 20 millió forintot is tervezik bevonni a Gödöllő 60 programsorozat egyes rendezvényeinek lebonyolításába. A városvezető hozzátette: Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter ígéretet tett arra, hogy a gödöllői pályázatban megfogalmazott programok megvalósulását segíti. A szaktárca vezetője erről az ide kattintva megtekinthető interjúban is beszélt.


Kulturális programok a gödöllői kastélyban
Kulturális programok a gödöllői kastélyban

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online