Ebben az esztendőben augusztus 28-án, 29-én és 30-án rendezték meg a tizenkét évvel ezelőtt újjáélesztett atlétikai csapatbajnokság divízió 1-es (az ország 16 legjobb csapata), 2-es (17-32. csapatok) és 3-as (33-48. csapatok) kategóriáinak döntőjét, aminek helyszíne az MTK Lantos Mihály Sportközpontja volt. A versenysorozat elit osztályában az elmúlt évben arany-, az azt megelőző három évben ezüstérmes, több számban utánpótláskorú fiatalokkal rajthoz álló MATE-Gödöllői EAC 19 férfi és 12 női atlétája ezúttal is komoly éremszerzési reménnyel vágott neki a háromnapos viadalnak.
December első hétvégéjén Budapest – azon belül a Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnok – volt a helyszíne a 7. Nemzetközi Acro Cup elnevezésű versenynek, amin több egységgel részt vettek a Gödöllői Grassalkovich SE akrobatikus tornászai is.
A rangos mezőnyben a Kőhler Ákos vezetésével működő egyesület tehetségei közül a selejtezőkből négy formáció jutott döntőbe, és három éremmel zárta a viadalt. Íme: 1. hely: Nemes Márton, Kőhler Csaba (szenior férfi páros – minimum 12 évesek) 2. hely: Mészáros Mira, Miczki Anita, Morvai Panni (aspire leány hármas – 7-15 évesek) 3. hely: Gera Viktória - Földváry Írisz (junior leány páros – 11-19 évesek) Az érmes gödöllői eredményeken kívül említést érdemel még a Kiss Léna, Makó Boglárka alkotta kettős teljesítménye, amely az 5. pozícióban zárta az ifjúsági lány párosok (12-18 évesek) versengését.