Május 22-én(!!!) kettő, a szóban forgó összeget mértékét alapul véve, a gödöllői önkormányzat gazdálkodási mozgásterét jelentősen érintő témakörben tettünk fel kérdéseket dr. Kiss Árpád jegyzőnek. A polgármesteri hivatal vezetője egy ideig nem reagált megkeresésünkre, később azonban – ő is – megtette azt. Lássuk, mire jutottunk!
Ebben az esztendőben augusztus 28-án, 29-én és 30-án rendezték meg a tizenkét évvel ezelőtt újjáélesztett atlétikai csapatbajnokság divízió 1-es (az ország 16 legjobb csapata), 2-es (17-32. csapatok) és 3-as (33-48. csapatok) kategóriáinak döntőjét, aminek helyszíne az MTK Lantos Mihály Sportközpontja volt. A versenysorozat elit osztályában az elmúlt évben arany-, az azt megelőző három évben ezüstérmes, több számban utánpótláskorú fiatalokkal rajthoz álló MATE-Gödöllői EAC 19 férfi és 12 női atlétája ezúttal is komoly éremszerzési reménnyel vágott neki a háromnapos viadalnak.
Dr. Balogh János rendőr altábornagy, rendőrségi főtanácsos, országos rendőrfőkapitány 2025. szeptember 16-i határnappal megbízta Mondok Zoltán rendőr alezredest a Gödöllői Rendőrkapitányság vezetésével. A rendőrtiszt ezt megelőzően, 2012 októberéig a kistarcsai rendőrőrs parancsnoka volt, majd a helyi kapitányság bűnügyi osztályát vezette. Az utóbbi években megbízott kapitányságvezető-helyettesként ténykedett Gödöllőn.
Mondok Zoltán Keresztély Károly rendőr őrnagyot váltja a Petőfi Sándor utcai rendvédelmi egység élén, aki 2024. március 1-jétől töltötte be a 26 település közrendjéért és közbiztonságáért felelős, öt rendőrőrsöt (Aszód, Isaszeg, Kistarcsa, Pécel, Veresegyház) működtető kapitányság vezetői tisztségét.
Amint az az alábbi felsorolásból kitűnik, az elmúlt másfél évtizedben – a mostani változással együtt – összesen hét tábornok vagy főtiszt irányította a kiemelt besorolású Gödöllői Rendőrkapitányság munkáját. A leghosszabb időt Bozsó Zoltán töltötte a helyi rendvédelmi egység élén. Az utóbbi bő két esztendőt alapul véve, harmadszor bíznak meg új vezetőt a Petőfi Sándor utcai szervezet szakmai munkájának irányításával. Gödöllői rendőrkapitányok 2010-től: Dr. Bozsó Zoltán dandártábornok (2010. november 1-jétől 2016. október 15-ig) Lajmer György alezredes (2016. október 16-tól 2019. szeptember 30-ig) Farkas Imre ezredes (2019. október 1-jétől 2020. október 31.) Szigeti János alezredes (2020. november 1-től 2023. április 30-ig) Latorovszky Gábor ezredes (2023. május 1-jétől 2024. február 29-ig) Keresztély Károly őrnagy (2024. március 1-jétől 2025. szeptember 15-ig) Mondok Zoltán alezredes (2025. szeptember 16-tól)