Május 22-én(!!!) kettő, a szóban forgó összeget mértékét alapul véve, a gödöllői önkormányzat gazdálkodási mozgásterét jelentősen érintő témakörben tettünk fel kérdéseket dr. Kiss Árpád jegyzőnek. A polgármesteri hivatal vezetője egy ideig nem reagált megkeresésünkre, később azonban – ő is – megtette azt. Lássuk, mire jutottunk!
Ebben az esztendőben augusztus 28-án, 29-én és 30-án rendezték meg a tizenkét évvel ezelőtt újjáélesztett atlétikai csapatbajnokság divízió 1-es (az ország 16 legjobb csapata), 2-es (17-32. csapatok) és 3-as (33-48. csapatok) kategóriáinak döntőjét, aminek helyszíne az MTK Lantos Mihály Sportközpontja volt. A versenysorozat elit osztályában az elmúlt évben arany-, az azt megelőző három évben ezüstérmes, több számban utánpótláskorú fiatalokkal rajthoz álló MATE-Gödöllői EAC 19 férfi és 12 női atlétája ezúttal is komoly éremszerzési reménnyel vágott neki a háromnapos viadalnak.
Kinevezték a gödöllői rendőrkapitányt 2018-05-23 11:11:51 Lajmer György rendőr alezredes az intézkedést megelőzően másfél évig volt a Petőfi Sándor utcai szervezet megbízott vezetője
Gödöllőre is jutott az Év rendőre címből 2014-04-27 09:57:47 Lengyel Ferenc alezredes a bűnügyi kategóriában érdemelte ki a belügyminiszter által adományozott díjat
Volt rá 15 évünk, hogy utáljuk egymást… 2014-02-02 12:09:21 Egybe kelt a két gödöllői polgárőr egyesület. A fúzió után Bálint István, az Ózon-Pajzs elnöke vezeti a szervezetet