Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Vívás: egy tusra volt a nyolcaddöntőtől a szöuli világkupán Gémesi Csanád

2025-05-04 12:34:44

Május 3-án és 4-én a dél-koreai főváros, Szöul volt a helyszíne a férfikardozók egyéni világkupájának (196 fős mezőny).  A szombati selejtezőt követően, vasárnap a 64-es táblán folytatták a szereplést a legjobbak. Hazánkat összesen öt – a viadal előtt Japánban (Oita) edzőtáborozott – vívó képviselte a megmérettetésen, köztük Gémesi Csanád, a MATE-Gödöllői EAC kardozója, illetve a több hónapos kihagyás után ezen a versenyen a világelit vérkeringésébe visszatért háromszoros olimpiai bajnok, Szilágyi Áron. Rajtuk kívül Rabb Krisztián, Szatmári András és Iliász Nikolász lépett pástra Szöulban.
A 64-es táblára egyedül Iliász Nikolász nem tudott felkerülni (végül a 66. helyen zárt), a többiek azonban igen.

Gémesi Csanád a csoportkörben öt győzelemmel és egy vereséggel végzett, majd a legjobb 64 közé kerülésért a francia Lucas Guilley ellen diadalmaskodott 15-6 arányban. A legjobb 32 közé jutásért a 34. helyen rangsorolt Csanádnak a dél-koreai Park Jungho jelentette a leküzdendő akadályt, amit 15-12 arányú sikerrel teljesített. A nyolcaddöntőbe vezető úton egy másik hazai vívóklasszis, a párizsi olimpia egyéni- és csapatbajnoka, Oh Sanguk volt az ellenfél. A gödöllői kardozó kis híján megtréfálta riválisát, hiszen kiélezett csatában mindössze egyetlen tussal maradt alul (14-15), és végzett a 27. helyen.

A magyarok közül Rabb Krisztián pazar vívással, a döntőben 15-14-es tusaránnyal megnyerte a világkupát! Szatmári András a 23., míg Szilágyi Áron a 64. helyet kaparintotta meg Szöulban.


Kardvívó serdülő országos bajnokság: két gödöllői bronzérem

A szöuli kard világkupával egyidőben Gödöllőn, az Isaszegi úti Batizi-Benkő Vívócsarnokban rendezték meg a serdülőkorú (U15) kardvívók egyéni- és csapat országos bajnokságát.

A Navarrete József és Károlyi Krisztián által felkészített hazai, MATE-Gödöllői EAC-os fiatalok közül a fiúknál Révész Bence bronzérmet szerzett. Klubtársai közül Nagy Bálint a 11., Nagy Ákos  14., Kökény Domonkos a 22.,  Csiffáry Vazul a 41., míg Goreczky Csanád a 44. pozícióban végzett az 55 indulót számláló mezőnyben.
A lányoknál (34 induló) Máyer Viktória a 7., Bata Adél a 8., Péterfi Júlia a 13., Nagy Emese pedig a 21. lett.

A vasárnapi csapatversenyben a MATE-GEAC fiúcsapata (Révész Bence, Nagy Bálint, Nagy Ákos, Csiffáry Vazul) a bronzmeccsen 45-42 arányban alulmaradt a TFSE kvartettjével szemben (10 induló).
A képen látható gödöllői leány formáció (Bata Adél, Máyer Viktória, Péterfi Júlia, Nagy Emese) a 3. helyért 45-43 arányban legyőzte  a Törökbálint együttesét, így gödöllői éremszerzéssel zárult a serdülők országos bajnoksága (8 induló).


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online