Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Mennyi az esélye, hogy a lakosság anyagilag hozzájárul az útépítéshez Gödöllőn?

2025-04-01 18:59:26

Gödöllői idei költségvetési kiadásaiból – mindent egybevetve – 400 millió forint juthat a közlekedés biztonságát is szolgáló út-, híd- és járdaépítésre, és további 75 millió forint buszvárók kialakítására. Az útépítés – amennyiben a lakosság is beszáll a finanszírozásba – a fenyvesi területen található Alma utcát (Boróka és Kert utcák közötti szakasz) és az antalhegyi városrészen lévő Mályva utcát érintheti, 200 millió forintos önkormányzati hozzájárulással.

A lakossági fedezet részarányát meghatározó rendeletet tíz éve, 2015 márciusában fogadta el az akkori képviselőtestület. A szóban forgó két utca esetében belterületi lakóövezet utakról van szó, ami a bekerülési költség 30 százalékával egyenértékű – mintegy 90 millió forint – magánpénz bevonását eredményezi.

Az egy évtizede elfogadott önkormányzati rendeletben foglaltak gyakorlati megvalósulására eddig nem volt példa. Ennek feltehetőleg több oka lehet. A teljesség igénye nélkül:
• Útépítésre fordítható felhasználási célzattal vezették be 2016 januárjától a lakosságot terhelő kommunális adót.
• Van olyan „kivételezett” utca (például: Mandula utca,képen), ahol mindösszesen nyolc ingatlan helyezkedik el, azonban a jelen állapota szerint zsákutcát néhány éve mégis rendbe tették, kizárólag közpénzből.
• Sérül az egyenlő elbánás elve, miután a város lakosságának jelentős része maszek pénz befizetése nélkül élvezheti a háza előtt az aszfaltozott utat/utcát.
• Nem minden utcalakó engedheti meg magának az akár milliós nagyságrendet is elérő anyagi tehervállalást.


Mindezek alapján talán nem véletlen, hogy időnként felmerül a témakörben a joggal való visszaélés eshetősége, nevezetesen: ha egy jogalany (esetünkben az önkormányzat) a jogrend (rendelet) által számára biztosított alanyi jogát úgy gyakorolja, hogy az a jogrend egésze által szem előtt tartott értékekkel, célokkal ellentétes (elfogadhatatlan, célszerűtlen, igazságtalan) eredményre vezet.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online