Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Labdarúgás: Nagy-góllal jutott három ponthoz a gödöllői társulat

2025-03-29 17:35:45

A hét közepén mindkét csapat sikeresen jutott túl a Pest vármegyei Kupa negyeddöntőjének párharcán: a vendégek büntetőrúgásokkal nyertek a Ráckeve ellen, a GSK pedig 8-0 arányban kiütötte a Százhalombatta formációját.

Az első félidőben mutatott játékot inkább a sportszerű küzdelem jellemezte, semmint a látványosság. Ebben jelentős szerepet játszott az esőre hajló, hűvös időjárás is.
A fordulást követően főként az volt a kérdés, hogy tud-e élni a kínálkozó gólszerzési alkalmakkal a támadójátékban aktívabb hazai formáció. Szerencsére, tudott, mert Nagy Dániel az 53. percben egy jól eltalált lövésből bevette a dunakeszi kaput, és – mint utóbb kiderült – ezzel beállította a végeredményt.

Miután a Cegléd 4-1 arányban legyőzte a Gödöllői SK együttesét a tabellán üldöző Dunavarsányt, városunk tizenegye 6 pontos előnnyel vezeti a tabellát.

Pest vármegyei I. osztályú bajnokság, 21. forduló:
Gödöllői SK – VS Dunakeszi 1-0 (0-0)
Gólszerző: Nagy Dániel.
A Gödöllői SK csapata 55 ponttal, 55-13-as gólkülönbséggel a tabella 1. helyén áll a 2024/2025-ös Pest vármegyei I. osztályú bajnokságban.
Következik: Gödöllői SK – Ceglédi VSE április 5., szombat 15.30 óra (Pest vármegyei I. osztály, 22. forduló), Szűcs Lajos sportcentrum.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online