A gödöllői képviselőtestület tagjai idén – annak rendje és módja szerint – február 20-án jóváhagyták Gémesi György polgármester 2025-ös szabadságolásának tervét.
A tavaly júniusban nyolcadszor újraválasztott városvezetőt erre az évre 39 nap szabadság (25 munkanap alap- és 14 munkanap pótszabadság) illeti meg. Településünk első embere 2024 negyedik negyedévében nem használta fel a rendelkezésére álló 10 nap időarányos szabadságot, így az beépül az idei tervbe. Az ezáltal 49 napra bővült keretből a polgármester februárban, márciusban, áprilisban és júniusban egyaránt 5-5 napot, július végén és augusztus elején 10 napot, októberben 9 napot, novemberben 4 napot, míg december végén és jövő év január elején 6 napot szándékozik/szándékozott „elfogyasztani”.
A teljességhez hozzátartozik, hogy Gödöllőn ebben az évben július 21-e, hétfő és augusztus 3-a, vasárnap között lesz a nyári igazgatási szünet, ami lehetőséget biztosít a polgármesteri hivatalban a rendes szabadság kiadására.