Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc kitörésének 177. évfordulója alkalmából meghirdetett március 15-i, főtéri, a prognosztizált esős időjárás miatt 10 óra helyett 14 órakor kezdődött eseményen a Gödöllői Városi Fúvószenekar térzenéje fogadta az érdeklődőket. Ezt követően Gémesi György polgármester intézett beszédet a hallgatósághoz, majd az Urban Verbunk Junior és Gödöllő magyar testvérvárosainak (Csíkszereda, Dunaszerdahely, Beregszász, Zenta) fiatal táncosai által bemutatott, Felültem a világ vad lovára! című ünnepi műsor, a tavalyelőtt felújított Petőfi-szobornál megrendezett koszorúzás, illetőleg a lovasok és lovas fogatok felvonulása tette teljessé a délután folyamán a Művészetek Háza Gödöllő épületében lezajlott forradalmi táncházzal, majd az alsóparki lovasbemutatóval zárult gödöllői ünnep programját.
Feszített lesz a közösségi értékvédelmi konzultáció menetrendje, a tervek szerint az Országgyűlés tavaszi ülésszakán fogják tárgyalni az Alaptörvény-módosítást és a sarkalatos törvényt. Ezt Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter jelentette ki a Pest vármegyei települések részvételével tartott, a helyi önazonosság védelméről szóló törvény február 26-i konzultációján – adta hírül az MTI.
A nyomozók és a bevetési egységek március 3-án ütöttek rajta azokon a dílereken, akik több – Gödöllő környéki – településen terjesztettek tiltott szereket.
A hónapokon át tartó nyomozati munka eredményeként egy időben több kábítószer-kereskedőt fogtak el Isaszegen, Dányban, Kerepesen és Kistarcsán. A rendőrök két dílert, F. Tibort és K. Józsefet Zsámbokon akartak megállítani, akik áttörték autójukkal az útzárat és megpróbáltak elmenekülni, majd egy szántóföldön futva eldobálták a náluk lévő kábítószergyanús anyagot. A rendőrök mindkettőjüket elfogták, és lefoglalták a 235 gramm kristályt. Egyikük dányi házában több mint 4 millió forintot foglaltak le a nyomozók. A pénz feltehetően a kábítószer értékesítéséből származott.
Szintén az akció során fogták el K. Kálmánt, akinek dányi lakásán új pszichoaktív anyagot, mérlegeket és közel 750 ezer forintot foglaltak le. A gyanú szerint a férfi 2024 augusztusa óta árulta a drogot. Az alsóbb terjesztői lánc tagjaként F. Andrásra és testvérére, F. Istvánra Isaszegen csaptak le, akiknél kristályos anyag és közel 400 ezer forint volt. A két férfi a településen és annak környékén árult új pszichoaktív anyagot.
A testvérek alsóbb kapcsolatát, egy isaszegi lakost is elfogtak, akinek az otthonában fehér, droggyanús port és több mint 2 millió forintot, továbbá a kábítószer adagolásához használatos kanalat és digitális mérleget foglaltak le.
A rendőrök lekapcsoltak még két embert, akik közül egy nő kistarcsai címén kábítószer adagolására, csomagolására alkalmas eszközöket találtak.
A nyomozók elrendelték a bűncselekménnyel összefüggésbe hozható S. Alex körözését, aki március 5-én önként jelentkezett a rendőrségen. Szintén gyanúsítottként hallgatták ki, és őrizetbe vették.
Az összehangolt bűnügyi akció eredményeként a nyomozók nyolc embert hallgattak ki gyanúsítottként, közülük hetet őrizetbe vettek. A bíróság eddig öt ember letartóztatását rendelte el.
Az akció során lefoglalt mintegy 2.000 adag kábítószer feketepiaci ára közel 5 millió forintot ér, amit sikerült kivonni a forgalomból, és megakadályozni, hogy eljusson a fogyasztókhoz. A kristály néven ismert pszichoaktív anyag rendkívül veszélyes. Gyors szívverést, magas vérnyomást, hosszú távon függőséget, pszichózist, depressziót és súlyos szervi károsodást, például szív- és érrendszeri problémákat okozhat. Rendszeres, nagy mennyiségű használata idegrendszeri leépülést, memóriazavarokat és agresszív viselkedést is kiválthat.
Az ügy részleteiről a rendőrség Teve utcai székházában tartott sajtótájékoztatón számolt be Bátyi Péter rendőr alezredes. Horváth László kábítószer-kereskedelem felszámolásáért felelős kormánybiztos elmondta, hogy a drog elleni küzdelemre kiemelt hangsúlyt fektet mind a kormány, mind a rendőrség. Dr. Töreki Sándor rendőr vezérőrnagy pedig a rendőrség előtt álló feladatokról és országos akciókról tartott tájékoztatást. Forrás: police.hu