Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Rekordot döntött idén a hazai felsőoktatásba jelentkezők száma

2025-03-03 14:19:52

Február 15-én lezárult a jelentkezés a felsőoktatási intézményekbe. Az országos eredményeket és azok belső arányszámait március 3-án, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) gödöllői, Szent István Campusának rektori dísztermében ismertette Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter, Vanó Renáta, az Oktatási Hivatal felsőoktatásért felelős elnökhelyettese és Gyuricza Csaba, a MATE rektora.

A sajtótájékoztatón – mások mellett – elhangzott, hogy ebben az évben rekordot döntött a felsőoktatási felvételi jelentkezés: mindent egybevetve, 129.730 fő gondolta úgy, hogy hazai felsőoktatási intézményben kívánja folytatni tanulmányát. A számadatot Hankó Balázs, a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) irányítója ismertette.

Az időközben a Pest vármegyei 6-os számú országgyűlési választókerület Fidesz-elnökévé választott és kinevezett tárcavezető azt is elmondta, hogy már két éve és tavaly is meghaladta a jelentkezők száma a 120 ezret, a mostani pedig a 130 ezres határt feszegeti. Mindez a miniszter szerint azt is jelenti, hogy a jelentős megújuláson átesett magyar felsőoktatás vonzereje növekedett, a hazai főiskolák és egyetemek egyre népszerűbbek a fiatalok körében, mi több, nemzetközi mércével mérve is versenyképes diplomához juttatják a felsőfokú végzettségtől kedvezőbb munkaerő-piaci anyagi elismerésben is reménykedő diplomásokat.

A sajtótájékoztatón dr. Gyuricza Csaba rektor arról az integrációról és modernizációról beszélt, aminek köszönhetően a MATE nem csak a hazai, de a nemzetközi ranglistákon is előre tört. A gödöllői központú egyetemet érintő modernizáció folyamán mintegy 30 milliárd forint értékű infrastrukturális beruházás történik meg, amik egy része már be is fejeződött az egyetem érintett campusain.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online