Fokozódik a rendőri „jelenlét” a Deák téren
Február 20-án tartotta meg második idei munkaülését városunk képviselőtestülete. A 14 főből álló grémium tagjai – mások mellett – az alábbi kérdésekben is állást foglaltak:
• Részben a koronavírus-járvány, részben a drasztikus energiaár-emelkedés kedvezőtlen hatásainak kezelése érdekében a gödöllői önkormányzat 2021-ben és 2022-ben alapokat hozott létre. Időközben az alapok működtetését kiváltó körülmények megszűntek, így a városvezetés azok felszámolásáról döntött. A Kulturális, sportélet és egészségügyi támogatási alapot, valamint az Energia veszélyhelyzeti működési alapot nulla forint záróegyenleggel adták át a múltnak. Az Energia veszélyhelyzeti fejlesztési alapban ragadt 137.666.680 forintot a 2024-es városi költségvetés maradványában számolják el.
• Ha semmi rendkívüli nem jön közbe, az idei év első félévében még háromszor találkoznak a gödöllői képviselőtestület tagjai munkaülésen: április 3-án, május 22-én, illetve június 26-án. Mindhárom időpont csütörtöki napra esik. A májusi tanácskozás egyik napirendje a hulladékudvar megvalósítása érdekében tett lépésekről szól, míg júniusban – a városvezetők javadalmazásának megállapítása mellett – terítékre kerül a bérlakás-rendelet felülvizsgálata.
• Új, fémből készült, 68x45 centiméteres nagyságú emléktáblát kap dr. Lumniczer Sándor (1896-1958) egykori lakóháza, a Táncsics Mihály út 12. szám előtti közterületen. A neves sebészorvos, világbajnok sportlövő (agyaggalamb-lövészet, 1933, Bécs és 1939, Berlin), vadász emléktáblája költségének fedezetét részben a nevét viselő alapítvány hozzájárulásából, részben a polgármester rendelkezésére álló keretből biztosítják. A táblán az ide kattintva olvasható szöveget tüntetik fel.
• Pályázni kíván a Városi Civil Alaphoz a Gödöllői Civil Kerekasztal Egyesület az által használt Szabadság út 23. szám alatt található Civil Ház födém szigetelésének és az utcafronti kerítés megújítására. Sikeres kandudálás esetén a fejlesztéseket jövő év végéig kell megvalósítani, azzal a feltétellel, hogy megvalósul az öt éves fenntartási időszak. Ennek biztosítása érdekében az önkormányzat 2031. december 31-ig hozzájárult a szóban forgó ingatlan egyesület általi ingyenes használatához.
• Március 1-jétől a Gödöllői Rendőrkapitányság állományának tagjai költözhetnek be a Deák tér 2. szám alatti önkormányzati tulajdon földszinti bérlakásba. A 45 négyzetméteres alapterületű lakásért havi szinten 72.000 forint kell fizetni. A bérleti szerződés két évre, 2027. február 28-ig szól.
|
Online kaszinók
Magyarország
Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói
|