Bárdy Péter: a képviselőtestület tagjai nem jutalmazták volna Péterfi Csabát
Több mint három hónap telt el azóta, hogy megtörtént a gödöllői önkormányzatiság 1990 óta tartó történetében egyedülálló lokálpatrióta klubos belviszálya, a Gémesi György polgármester által nemes egyszerűséggel „sunyi módon végrehajtott puccskísérlet”, aminek során 2024. október 24-én megfosztották főtanácsadói munkakörétől Gémesi bizalmi emberét, L. Péterfi Csabát.
L. Péterfi Csaba kabinetfőnöki tisztségének megszüntetése a jegyzői tájékoztatás szerint – járulékok nélkül – mintegy 13 millió forintos terhet rótt a városi költségvetésre. Ezen kívül, mivel a polgármester megbízási szerződéssel „visszafoglalkoztatta” őt, további, jelentősnek mondható kiadás terheli havi szinten, várhatóan az önkormányzati ciklus végéig a helyi közkasszát. A korábbi kabinetfőnök ellátta a városi kommunikációs teendőket is, ám az új helyzetben erre a tisztségre Gémesi György és helyettese, Bárdy Péter más személyt kértek fel közösen, akinek a javadalmazása többlet anyagi forrást igényel.
A tavaly október 24-én lezajlott városközéleti csúcsesemény utáni napokban kerestük Bárdy Péter alpolgármestert, az szmsz-re vonatkozó módosító indítvány célja kapcsán. Akkor megköszönte az érdeklődést, de válaszolni, megszólalni nem kívánt. Az időközben lezajlott fejlemények miatt, valamint az esetleges találgatások, összeesküvés-elméletek elkerülése érdekében január 25-én kérdéseket küldtünk Bárdy Péternek. Gödöllő első számú alpolgármestere február 13-án, a késő esti órákban válaszolt. Íme:
• Látva a következményeket, megérte a polgármester megfogalmazása szerint „sunyi módszerrel végrehajtott puccskísérlet”? • Előterjesztésünk sem sunyi nem volt, sem puccskísérlet. Nem volt sunyi, mert a problémáról mi magunk is többször, félreérthetetlen módon beszéltünk Gémesi György polgármester úrral. Ráadásul, az elmúlt bő 15 évben a korábbi lokálpatrióta képviselők is többször szorgalmazták a változást. Nem érhette meglepetésként Polgármester urat. Az pedig, hogy puccskísérlet lett volna, teljes abszurd és téves feltevés. Az előterjesztés semmilyen formában nem irányult Gémesi György ellen. Ezt azóta már Polgármester úr is belátta. Sok szempontot mérlegeltünk, mielőtt beterjesztettük azt a módosító javaslatunkat, mellyel megszüntettük Péterfi Csaba munkakörét. Kizárólag a volt polgármesteri kabinetvezető kollégákkal és másokkal szemben tanúsított viselkedését, valamint szakmai munkáját tettük mérlegre. Nem foglalkoztunk azzal, hogy ez ránk nézve esetleg negatív következményekkel járhat Polgármester úr irányából. Tettük, amit meggyőződésünk szerint tennünk kellett. Ilyen esetben nem mérlegel az ember, hogy „megéri-e”. Mindemellett a volt kabinetvezető korábbi felelősségi körébe tartozó feladatok gyökeres átszervezését korrekt kompromisszumnak tartjuk. Bízunk benne, hogy működőképes lesz ez a megoldás. A továbbiakban Polgármester úrral mindketten – ahogy eddig is – a város építésére szeretnénk koncentrálni lokálpatrióta képviselőtársainkkal együtt.
• Nem tartja/tartják-e felesleges pénzkidobásnak a következményként felmerülő plusz közpénz-kiadásokat? • Péterfi Csaba juttatásairól és jutalmairól való döntés a hatályos önkormányzati szabályozásunk értelmében Gémesi György polgármester úr kizárólagos jogköre. A kérdést ezért elsősorban neki kellene feltenni. A történtek után talán nem meglepő, ha én azt válaszolom, hogy a képviselőtestület tagjai nem jutalmazták volna Péterfi Csabát.
• Biztosan állítható, hogy nem a polgármesterrel közösen előre kitervelt akció történt október 24-én, annak érdekében, hogy L. Péterfi Csaba jelentős összegű különpénzhez juthasson? • Megtisztelő, hogy ilyen fokú színészi teljesítményt feltételez rólunk szerkesztő úr. Józan paraszti ésszel végiggondolva, logikátlan a feltevés, hiszen mint említettem, Polgármester úr egy személyben, szabadon dönthetett Péterfi Csaba jutalmazásáról. Ez nem volt más, mint aminek látszik: egy mindenki számára érzékelt probléma megoldására egy jól megfontolt többségi döntés, ami mindenkit kötelez.
|
Online kaszinók
Magyarország
Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói
|