Október 13-a óta tudható, hogy – két forrásból – 100 millió euró (mintegy 40 milliárd forint) szolgálja a Gödöllői Királyi Kastély átfogó felújítását. A rekonstrukciós munkálatok a terv szerint jövő év második felében kezdődnek és kilenc évig tartanak. A bejelentés erősen felkorbácsolta a közvélekedést: voltak, akik kifejezetten örültek a hírnek, míg mások kétkedésen alapuló kritikával illették a történteket.
De, mit mond a szakember? Többek között erről is kérdeztük Varga Kálmán történészt, akinek szakmai munkássága, tudományos kutatómunkája az 1980-as évek vége óta összeforr a gödöllői Grassalkovich-kastély történetével, feltárt és rejtett kincseivel.
Október 23-án a délelőtti órákban zajlott le a városi megemlékezés-sorozat az 1956-os forradalom és szabadságharc 69. évfordulója alkalmából. Ahogy azt megszokhattuk, idén is a gödöllői nemzetőrség egykori épületének (Bezsilla-villa) Szabadság út 9. szám alatt lévő kertjében a négy esztendővel ezelőtt felállított emlékműnél koszorúztak magánszemélyek, illetve az önkormányzat, a nemzetiségi önkormányzatok, a különböző helyi intézmények és szerveztek, valamint a politikai pártok képviselői.
Egy közeli bolt több mint vásárlási hely – a mindennapi élet része, ahol ismerős arcokkal találkozunk, ahol szóba elegyedünk, ahol a bevásárlás nem fáradtság, hanem otthonos rutin. Ha távolabb kell menni, az sokszor időigényes, kényelmetlen és személytelen. Ezért várják már nagyon – elsősorban – a kertvárosban élők, hogy az Arany János utcában november 5-én, szerdán 8 órakor végre újra kinyisson a COOP-üzlet, ami ezután nemcsak egy modern bevásárlási lehetőség, hanem továbbra is a közösség mindennapjainak része lesz.
November 4-én dr. Gyuricza Csaba rektor és Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter jelenlétében adták át azt a moduláris biogázüzemet, ami a Biohulladék Hasznosítási Központ részét képezi. Ez a központ a világ egyetemei között egyedülálló módon elkülönítetten gyűjti és kezeli a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) gödöllői Szent István Campusán keletkező biológiailag bontható hulladékot.
A nyári szünet tervezése idén korábban kezdődik, mint valaha! A Táborfigyelő friss kutatása szerint a szülők harmada már februárban kiválasztja a gyermeke számára a tökéletes nyári tábort. Itt a sorrend, mi alapján választunk tábort 2025-ben!
A gödöllői szülők számára is hasznos információkkal szolgáló Táborfigyelő gyermektábor-összehasonlító portál ezer szülő megkérdezésével vizsgálta meg, milyen szempontok alapján választanak a családok táborokat a 2025-ös nyári szünetre. A 10 hetes hosszú vakáció június 21-én kezdődik, de a szülők nagy része már most aktívan tervezi, hogyan biztosítsa gyermeke számára a tartalmas és biztonságos időtöltést. - A kutatást 2024 decemberében végeztük ezer szülő megkérdezésével. Bár, a felmérés nem reprezentatív, a válaszadók nagy száma miatt fontos következtetéseket vonhattunk le – mondta Tóth Béla, a Táborfigyelő vezetője.
A kutatás során a szülők legfontosabb táborválasztási szempontjait vizsgálták, és ezek alapján az alábbi öt kritérium került az élre: 1. A tábor biztonsága: engedélyek, felkészült személyzet, elsősegély-nyújtási lehetőség. 2. Ár-érték arány: a tábor díja és a nyújtott szolgáltatások összhangja. 3. Programok minősége: érdeklődési körökhöz igazított, változatos és fejlesztő foglalkozások. 4. Személyzet képzettsége: tapasztalat, gyermekközpontú hozzáállás. 5. Táborhelyszín és körülmények: elérhetőség, korszerűség, biztonságos környezet.
- Nem meglepő, hogy a biztonság az első helyen áll, ezt követi az ár-érték arány. Érdekes azonban, hogy a szülők számára a gyermekkel való törődés, a programok minősége és a személyzet kedvessége fontosabb, mint az, hogy mennyire modern a helyszín – tette hozzá Tóth Béla. Korai táborfoglalás: a spórolás kulcsa A kutatásból az is kiderült, hogy a szülők közel harmada (30%) már februárban kiválasztja és lefoglalja a nyári táborokat, míg 39%-uk március-áprilisban dönt. A családok fennmaradó 31%-a az utolsó hónapokra hagyja a választást. - A korán tábort választó szülők száma évről évre növekszik. Ennek egyik oka, hogy február-márciusban jelentős előfoglalási kedvezmények érhetők el, így akár 10-15%-kal olcsóbban lehet lefoglalni a vakációs programokat. Egy átlagos család gyermekenként akár 25 ezer forintot is megtakaríthat – magyarázta Tóth Béla.
A Táborfigyelőn már közel 150 táborturnus közül választhatnak szülők és gyermekeik. Céljuk, hogy segítsék a családokat a legmegfelelőbb tábor kiválasztásában, legyen szó sport-, kaland-, vagy épp nyelvi táborokról, amelyek nemcsak szórakoztatóak, hanem a gyermek fejlődéséhez is hozzájárulnak.
A szűrők beállításával kigyűjthető, hogy Pest vármegyében milyen – folyamatosan frissülő – táborozási lehetőségek lesznek ebben az esztendőben.