Meggyőződésem, hogy a röplabdának soha nem volt Gödöllőn ilyen pozitív jövőképe
A MATE-Gödöllői EAC kiemelt vidéki sportgyesületként 2024 májusában indította újra – a korábbi években főleg férfi vonalon már működött – röplabda szakosztálya tevékenységét. A döntést egyfajta kényszer tette indokolttá, mivel a városban már akkor érezhető volt, hogy meg kell menteni a sportágat Gödöllőn. Napjainkra gyakorlatilag biztossá vált, hogy ezzel a lépéssel – egy újabb, sikeres szakosztály beindítása mellett – a MATE-GEAC révén marad fenn a röplabdasport az egyik meghatározó utánpótlás fellegvárat jelentő településen. A gödöllői röplabdázás érdekében „mentőövet dobó csapat” egyik oszlopos tagja Szabó Árpád volt, aki vállalta a szakosztályvezetői teendők ellátását a MATE-GEAC égisze alatt. Őt kérdeztük az elmúlt hónapok főbb történéseiről és a jövőre vonatkozó elképzelésekről.- Elöljáróban fontos megemlíteni, hogy a szakosztály már 2024 májusa óta is számos, jelentős változáson és fejlődésen ment keresztül. A szakmai működés keretében, a 75 éves gödöllői röplabdás hagyományoknak megfelelően, elősorban az utánpótlás-fejlesztésre kívánjuk helyezni a hangsúlyt, ezért a 2024/2025-ös bajnoki idényben nem indítottunk felnőtt csapatot, anyagi- és emberi erőforrásainkat egyaránt az utánpótlás-nevelés fejlesztésére használjuk fel. Ennek megfelelően U12, U13, U15 U17 és két U20 korosztályú csapatot is sikerült elindítani az MRSZ által szervezett bajnokságokban, a szövetség által engedélyezett osztályokban. Nem kis kihívást és stressz faktort jelentett, hogy a bajnokságok július 15-i nevezési határidejében nem volt egyetlen igazolt játékosa sem a klubnak, de rövid időn belül rengetegen csatlakoztak szakosztályunkhoz, így minden korosztályban ki tudtunk állítani csapatot. Ezúton is köszönjük a sportolóknak és szüleiknek a bizalmat!
- Tavaly májusban szinte a nulláról indultatok, és valószínűleg óvatosan fogalmazok, ha azt mondom: nem voltatok könnyű helyzetben. - Ez így van. Számos fontos feladat megoldása várt ránk. Ezek közül az élre kívánkozik az a nehézség, hogy az elmúlt években, de főként a tavalyi bajnoki szezon végén a másik klubtól több játékos eligazolt más klubokba Gödöllőről, így szinte az összes korosztályos csapatunk létszáma kifeszítetté vált, ami nagyobb munkabírást követelt meg a játékosainktól. Ezzel szemben jó hír, hogy kevésbé jelent problémát a fiatal, mondhatni, kezdő játékosok helyezte, szerencsére nagyon sok játékosunk van az U10-U11-es korosztályban, ami hosszú távon is kellően biztos alapot jelent.
- A játékosok felkészítéséhez edzők, szakvezetők is kellenek. Hogyan sikerült megoldani, hogy a szakmai stáb megfelelő színvonalú legyen? - Lehet, hogy furcsán hangzik, de az edzői stáb összeállítása könnyebben ment. Már pár hónap után is kijelenthető, hogy nagyszerű stábot sikerült összeállítani, nem csak röplabda-szakmailag végeznek kiváló munkát, de pedagógiai szempontból is jól működnek. Ez önmagában nem meglepetés, mert mindannyian évek, évtizedek óta a röplabdában dolgoznak sikeresen. Mindemellett a közeljövőben további bővülésre lesz szükség az edzői létszámban, a magas sportolói létszám miatt.
- A kezdeti időszakban milyen elvárásokat láttatok reálisan megvalósíthatónak? - A szakosztály indulásakor 75-80 sportolóra számítottunk a 2024/2025-ös idényre vonatkozóan. Ehhez képest, 2025 januárjában elértük a 150 főt, kizárólag utánpótlás korosztályú játékosokból. Ezzel röpke fél éven belül a legnagyobb létszámú röplabda utánpótlás klubok közé emelkedtünk. Nagy büszkeség, hogy több U20-as korosztályú, az aktív játékot 1-2 éve szüneteltett játékos is visszatért a pályára. Ők tudásban, tapasztalatban nagyon sokat tesznek hozzá a klubélethez és az is egy pozitív jel, hogy aki eddig eljött próbaedzése, mindenki visszatért és azóta rendszeresen látogatja az edzéseket.
- Lehet, hogy korainak tűnik a kérdés: beszélhetünk néhány hónap elteltével eredményességről? - Szerencsére, igen. Ugyanis a nagy létszám mellett a minőségi szakmai munka nem szorult háttérbe. Ezt igazolja, hogy alig néhány hónap együtt készülés után mind az U13-as csapatunk (kétszer is sikeresen megvívva az osztályozót), mind az U17-es csapatunk feljutott az I. osztályba, ahol reális esély mutatkozik mindkét csapat számára az országos döntőben való részvétel kivívására. Ezen kívül az U20-as II. osztályú csapatunk egy meccsre volt az I. osztályba való feljutásról döntő osztályozó hely elérésétől.
- A dolgok jelenlegi állása szerint úgy tűnik, a következő hónapokban nem lesz NB-s szintű felnőtt női csapata Gödöllőnek. Ha rajtatok múlik, mikor érhet véget az az időszak? - A kezdeti sikereket követően szeretnénk felnőtt csapatot is indítani, már a 2025/2026-os bajnoki idényben, a harmadik vonalnak számító NB II-es osztály valamelyik csoportjában. Ennek előkészületeit elkezdtük. Mélyen hiszünk abban kollégáimmal, hogy a megfelelő szintű utánpótlás-képzéshez szükséges egy stabil felnőtt csapat, ami az utánpótlás sportolóknak plusz motivációt ad.
- A gödöllői női röplabdasport „fénykorában” remekül ki lehetett használni az egyetemet, mint a fiatal tehetségek számára vonzerőt jelentő továbbtanulási lehetőséget. Most is így van? - Összességében, igen. Sőt, talán napjainkban még kedvezőbb ebből a szempontból a helyzet. Tervezzük a MATE-GEAC több szakosztálya által sikeresen működtetett kettős életpálya modell bevezetését a röplabda szakosztálynál is, aminek keretében az általános iskolától kezdve, a középiskolán keresztül, az egyetemi tanulmányokat – akár sportösztöndíjjal is –támogatja a MATE-GEAC.
- Női vonalon az elmúlt években országos, mi több, nemzetközi szinten is sikeresek voltak a gödöllői strandröplabdázók. Ezt a szakágat is preferálja a MATE-GEAC? - Igen. Idén januárban elhatároztuk a strandröplabda-szakosztály megalapítását is, tekintve, hogy sok sportolónk nyáron homokon űzi a röplabdát. Ráadásul, infrastruktúrában is jól állunk, hiszen a MATE sportpályán 3 jó minőségű strandröplabda pálya található. Habár az alapot mindig is a teremröplabda fogja jelenteni, minél hamarabb szeretnénk strandröplabdázókat is igazolni. Ha a bővülés terveiről beszélnünk, meg kell említeni, hogy nem tettünk le a női szakág mellett fiú szakág indításáról sem. Bízunk benne, hogy megfelelő számú fiú jelentkezőnk lesz nyártól kezdődően.
- Mennyire gödöllői „kiváltság” a MATE-GEAC kötelékében röplabdázni? - Fontos kiemelni, hogy elsősorban Gödöllő városára, az itt élők és a sportág művelése iránt kedvet érzőkre koncentrálunk, de nincs kizárólagosság. Nagy sikerrel indítottunk csoportot Veresegyházon, és az ott tartandó edzésekre a jövőben is nagy hangsúlyt kívánunk helyezni. Ezen felül szívesen látunk érdeklődőket a környező településekről, olyanokat is várunk – és a nyár folyamán volt erre példa –, akik a környező települések klubjaiban már elkezdték az alapok elsajátítását vagy játszottak.
- Anélkül, hogy minősítenénk a gödöllői röplabdasport jelenlegi különös helyzetét, nem megkerülhető kérdés, hogy akár az egyetem, akár a település vezetése miként viszonyul a MATE-GEAC sportágmentő akciójához. - Röviden válaszolva, mindként helyen pozitívan álltak a kérdéshez. Nagyon fontos megerősítés volt az indulásunkhoz, hogy a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, valamint Gödöllő Város Önkormányzata mind erkölcsileg, mind jelentős anyagi támogatással szakosztályunk mögé állt. Köszönjük dr. Gyuricza Csaba rektor úrnak, dr. Kriszt Balázs ügyvezető elnök úrnak és munkatársainak, illetve a dr. Gémesi György által vezetett gödöllői a képviselőtestületnek a támogatást!
- A röplabdasport újraindítása előtt a MATE-GEAC nyolc szakosztályt működtetett. Hogyan fogadta a klub és a több szakosztály a kilencedik egységet? - A sporteredményeken túlmenően nagyon fontosnak és valójában a hosszútávú sikeres működés alapjának tekintem, hogy aktív legyen a klubélet. Ez rekord gyorsan visszatért a gödöllői röplabdázásba, nagyon jó érzés látni, akikor más korosztályok tagjai, edzői vagy akár más korosztályban játszó játékosok szülei eljönnek szurkolni hazai, vagy könnyen megközelíthető budapesti helyszínen rendezett meccsekre. Ugyanilyen fontos, hogy a MATE-GEAC központi vérkeringésébe is bekapcsolódtunk, a közösségi média megjelenéseink ma már elengedhetetlen szerepet játszanak a szakosztály jó hírnevének öregbítése érdekében. Ebben nagy szerepet játszik az egyesület média-csapata.
- Szavaidból azt szűrtem le, hogy a gödöllői röplabdasport túl van a sokkon, a kilábalás útjára lépett. Ugyan, sok még a teendő, lesznek komoly kihívások, de szerencsére, van hova előre tekinteni. Jól gondolom? - Versenysportról beszélünk ezért nyilvánvalóan alapvető elvárás a jó eredmények elérése, de meggyőződésem, hogy ezt csak megfelelően pozitív hangulatban lehet megvalósítani: ne hagyjuk, hogy a játék szeretete háttérbe szoruljon. Ezt maradéktalanul megvalósítottuk, sőt, az eredményeket, létszámot nézve jelentősen túl is teljesítettünk minden előzetes elvárást. Meggyőződésem, hogy a röplabdának soha nem volt a városban ilyen pozitív jövőképe, soha nem volt ilyen jó perspektíva sportág előtt. Térségünk legnagyobb, kiemelt vidéki sportgyesületéhez tartozni kiváltság: megnyugtató szakmai hátteret nyújt a röplabda sportágnak a MATE-Gödöllői EAC.
|
Online kaszinók
Magyarország
Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói
|