Labdarúgás MOL Magyar Kupa: Nagy-góllal ártalmatlanították a Gödöllői Bikák a Cigándi Darazsakat
A MOL Magyar Kupa 2024/2025-ös idényének második, a legjobb 64 csapat közé jutásról határozó fordulójában a Gödöllői SK együttese az NB III. Észak-Keleti csoportjában érdekelt, jelenleg 4 ponttal a 10. helyen tanyázó Borsod vármegyei Cigánd SE együttesét fogadta a Szűcs Lajos sportcentrumban. Túl azon, hogy a harmadik – szeptember 14-én esedékes – fordulóba jutás volt a tét Sipeki István formációja számára, egyfajta, a bajnoki osztályok közötti különbséget megmutató erőfelmérőnek is felfoghattuk a találkozót.
A gólszerzési lehetőséggel kecsegtető helyzetek számát tekintve, a hazai gárda akár az első félidőben eldönthette volna a továbbjutás sorsát, miután – az egyetlen nagyobb ziccerig jutott Cigándi Darazsak becenévre hallgató ellenféllel szemben – legalább három olyan kapu előtti szituáció is volt, amikor a levegőben lógott a gödöllői találat. A térfélcserét követően, az 56. percben előbb a vendégek, majd öt perc elteltével a házigazdák szerezhettek volna gólt, de a két kapus, Németh Máté (GSK) és Márton Ákos (Cigánd) hatalmas bravúrral hárított. Az idő előrehaladtával úgy tűnt, hogy a hosszabbításra, netán a tizenegyes-párbajra marad a döntés, ám a szórványos gödöllői próbálkozások a 89. percben gólt eredményeztek. Ehhez a rutinos Nagy Dániel elszántsága is kellett, aki ellentmondást nem tűrő mozdulattal csapott le a labdára, és a vert helyzetbe került kapussal szemben állva a cigándi hálóba lőtte a bőrgolyót (lásd a cikk végén).
Megérdemelt sikerével a gödöllői csapat a MOL Kupa harmadik, szeptember 14-i fordulójába jutott, ahol akár NB I-es ellenfelet is kaphat.
MOL Magyar Kupa főtábla, 2. forduló (legjobb 64 közé jutás): Gödöllői SK – Bacsó Beton-Cigánd SE 1-0 (0-0) Gólszerző: Nagy Dániel. Következik: Gödöllői SK – Biatorbágy augusztus 31., szombat 17 óra, Pest vármegyei I. osztályú bajnokság, Szűcs Lajos sportcentrum.
|
Online kaszinók
Magyarország
Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói
|