Labdarúgás: jöhet a Gödöllő – Fradi összecsapás!
Május 18-án – a Kecskemét ellen elért 4-1 arányú győzelemmel – biztossá vált, hogy a Gödöllői SK U14-es labdarúgó-csapata elnyeri az MLSZ Országos U14 Alap Keleti-csoport bajnoki címét, és feljut a topligának számító MLSZ Országos U15 Kiemelt csoportba. Egy héttel később az is kiderült, hogy mindezt veretlenül (23 győzelem és 3 döntetlen, 111-20-as gólkülönbség) teszik a Horváth Krisztián, Tóth Balázs, Bartos Márton, Dobránszky Laura alkotta szakmai stáb által felkészített tinédzserek, akik Sipeki Istvántól, a Pest vármegyei I. osztályú bajnokságban ezüstérmes és Pest Vármegyei Kupagyőztes felnőtt csapat trénerétől „kapták meg” az alapokat.
A gödöllői srácok közül a legeredményesebb Szabó Kornél és Tóth-Bede András voltak, akik egyaránt 17-17 góllal terhelték meg a riválisok kapuját. A 111 lőtt találaton összesen 14 játékos osztozott.
A Pest vármegyei szinten is példátlan gödöllői focisikerrel kapcsolatosan Rózsavölgyi Sándor sportigazgató a GSK közösségi oldalán megjelent interjúban – többek között – elmondta: - Ez az eredmény a 17 éve elkezdett munkának, illetve egy hosszú évek óta a képzésünkben pallérozódó csapatnak az ékköve. Egyértelmű, hogy remek érzés, hatalmas büszkeség számomra is. /…/ Ez egy nagyon komoly eredmény, és hasonlóan komoly visszajelzés mind számomra, mind a stáb számára, hogy jó, amit csinálunk.
Ami a kora ősztől esedékes, egy évjárattal feljebb történő folytatás illeti, a Gödöllői SK korosztályos együttese komoly ellenfelekkel kell, hogy szembenézzen. Elég, ha az illusztris mezőnyből csak a bajnok Debreceni VSC, a Honvéd, a Puskás Akadémia, az MTK, a Vasas, vagy a Ferencváros formációinak nevét említjük.
|
Online kaszinók
Magyarország
Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói
|