Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Röplabda NB I. Liga: a gödöllői csapat nélkül rendezik meg a felsőházi rájátszást

2024-03-24 16:57:54

NB I. Liga, alapszakasz, 20. forduló:
UTE U21 – Gödöllői RC 3-1
(14, 21, -25, 15)

Ennél kiélezettebb helyzet nem igazán állhatott volna elő a honi második vonal alapszakaszának utolsó fordulója előtt. Részben azért, mert az eddig lejátszott 95 összecsapás nem döntött arról, hogy ki végez az élen (Vasas vagy TFSE), valamint arról sem, hogy melyik lesz az a csapat (Veszprém vagy Gödöllő), amelyik az érmekért (1-4. hely), ad abszurdum, az Extraligába jutásért folytathatja a rájátszást.

Városunk hatosa főként a papírformában (és önmagában) bízhatott, nevezetesen abban, hogy a lila-fehér fiókcsapat Szilágyi utcai csarnokában 3-0 arányban legyőzi az utolsó előtti helyen álló UTE U21 társulatát, és reménykedik, hogy az egy órával később kezdődött ütközeten az alapszakasz-elsőségre vágyó Vasas hárompontos (3-0 vagy 3-1) sikert ér el Veszprémben.

Már az első játszmában kiderült, hogy ezen a találkozón a papírforma semmit nem számít. A gödöllőiek feszülten, pontatlanul, ezáltal temérdek technikai hibával játszottak, miközben a dicséretesen küzdő vendéglátók jó érzékkel használták ki riválisuk megingásait.
A győzelmi kényszer alatt játszó GRC szettvesztését követően arra lehetett számítani, hogy Szalay Attilának sikerül felrázni csapatának tagjait. Hat-kettes vendégelőnynél felcsillant a remény, hogy városunk társulata rendezi sorait. Kisvártatva azonban azzal kellett szembesülniük a gödöllői lányokért szorítóknak, hogy a látogatók játéka körülményessé és szenvedőssé vált, amire ráment a második etap (is).

Ekkor már biztossá vált a gödöllői pontvesztés, és az is, hogy az idei bajnoki idényben a felsőházi rájátszást városunk hatosa nélkül rendezik meg. Nem maradt más hátra, mint megkísérelni a fordítást, hogy legalább győzelemmel lehessen búcsúzni az alapszakasztól.
Az első lépést ezen az úton a harmadik játszma szoros végjátékban, a második szettlabda érvényesítésével történt megnyerése jelentette. A negyedik felvonás első hat pontját a lila-fehérek szerezték, ami előrevetítette a hazai formáció némiképp meglepő, ám teljesen megérdemelt négyszettes sikerét.

A Gödöllői RC csapata 36 ponttal, 43-33-as szett- és 1.662-1.573-as pontaránnyal az 5. helyen zárta az NB I. Liga 2023/2024-es bajnoki idényének alapszakaszát. A mérkőzés statisztikája ide kattintva böngészhető.
Folytatás április 20-án, szombaton, hazai pályán a Szeged ellen, az 5-8. helyekért zajló rájátszás – az egyik csapat második győzelméig tartó – elődöntőjében.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online