Május 22-én(!!!) kettő, a szóban forgó összeget mértékét alapul véve, a gödöllői önkormányzat gazdálkodási mozgásterét jelentősen érintő témakörben tettünk fel kérdéseket dr. Kiss Árpád jegyzőnek. A polgármesteri hivatal vezetője egy ideig nem reagált megkeresésünkre, később azonban – ő is – megtette azt. Lássuk, mire jutottunk!
Ebben az esztendőben augusztus 28-án, 29-én és 30-án rendezték meg a tizenkét évvel ezelőtt újjáélesztett atlétikai csapatbajnokság divízió 1-es (az ország 16 legjobb csapata), 2-es (17-32. csapatok) és 3-as (33-48. csapatok) kategóriáinak döntőjét, aminek helyszíne az MTK Lantos Mihály Sportközpontja volt. A versenysorozat elit osztályában az elmúlt évben arany-, az azt megelőző három évben ezüstérmes, több számban utánpótláskorú fiatalokkal rajthoz álló MATE-Gödöllői EAC 19 férfi és 12 női atlétája ezúttal is komoly éremszerzési reménnyel vágott neki a háromnapos viadalnak.
November 11-én lejátszották az OB 2-es vízilabda-bajnokság B jelű, 5 csapatot számláló csoportjában a harmadik forduló mérkőzéseit a két éve átadott Gödöllő Városi és Térségi Uszodában. Az első két alapszakasz-fordulóban négy meccset nyert MATE-GEAC-MSA (MGM) néven szereplő, Petlyánszki Péter szakmai irányításával készülő gödöllői csapat ezúttal is két összecsapásban volt érdekelt. Íme, a részletek: MATE-GEAC-MSA – Alarm Sensor-Aquatics UVSC (Miskolc) 10-9 (4-2, 4-5, 1-2, 1-0) MATE-GEAC-MSA – Egri Vízmű SC 12-3 (4-0, 5-1, 2-1, 1-1) Három forduló (6 mérkőzés) után a gödöllői csapat 18 ponttal, 79-41-es gólkülönbséggel az 1. helyen áll csoportjában, és gyakorlatilag csoportelsőnek tekinthető. További sorrend: 2. Alarm Sensor-Aquatics UVSC 12 pont 3. Vác 9 pont 4. Invictus SC Szolnok 3 pont 5. Eger 3 pont
A következő tornát december 9-én, szombaton a Miskolci Selyemréti Strandfürdő légtartásos sátorral fedett medencéjében rendezik meg. A MATE-GEAC-MSA formációja a kiírás szerint szolnoki és váci riválisaival meccsel majd a borsodi megyeszékhelyen.