Labdarúgás: négy góllal vettek elégtételt a vezetéshez jutott örkényieken a gödöllőiek
A Pest vármegyei I. osztályba kora nyáron feljutott két csapat közül az Örkény áll jobban a tabellán (5. hely), viszont két hete a Perbál húzott váratlant, és hazai környezetben legyőzte Sipeki István együttesét (3-2). Előfordulhat, hogy mindkét újonc ellen meggyűlik a baja a vármegye-bajnoki címért harcoló GSK-nak? Mások mellett erre is választ adott a november első szombatján megrendezett összecsapás.
Ami az eredményességet illeti, a meccset a vendégek kezdték jobban, hiszen a 8. percben Szebellédi Ádám révén vezetéshez jutottak. Előnyük azonban csupán bő tíz percig tartott, miután Barabás Ádám fejese után az örkényi kapuban landolt a bőrgolyó. Bő félóra elteltével már a gödöllői alakulatnál volt az előny: Nagy Barnabás érkezett pontosan egy beadásra és – akárcsak csapattársa – fejjel juttatta a játékszert a látogatók hálójába.
A térfélcserét követően a házigazdák dominanciája egyre szembetűnőbb lett, ezáltal nem volt meglepő, hogy már kizárólag gödöllői gólnak örülhettek a hazaiaknak szurkolók. A 76. percben Mertse Ábel harcolt ki büntetőt, amit Reznek Donát értékesített, majd szűk negyedórával később a csereként beállt, 18. születésnapját egy hónap múlva ünneplő Berczi Kristóf első Pest vármegyei I. osztályú találatával beállította a végeredményt.
Pest vármegyei I. osztályú bajnokság, 13. forduló: Gödöllői SK – Örkény SE 4-1 (2-1) Gólszerzők: Barabás Ádám, Nagy Barnabás, Reznek Donát (11-esből), Berczi Kristóf, illetve Szebellédi Ádám. Tizenkettő lejátszott mérkőzés alapján a Gödöllői SK csapata 29 ponttal, 34-11-es gólkülönbséggel a tabella 1. helyén áll a Pest vármegyei I. osztályú bajnokságban. Következik: Gödöllői SK – CSO-KI Sport november 11., szombat 13 óra, Szűcs Lajos sportcentrum.
|
Online kaszinók
Magyarország
Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói
|