Október 13-a óta tudható, hogy – két forrásból – 100 millió euró (mintegy 40 milliárd forint) szolgálja a Gödöllői Királyi Kastély átfogó felújítását. A rekonstrukciós munkálatok a terv szerint jövő év második felében kezdődnek és kilenc évig tartanak. A bejelentés erősen felkorbácsolta a közvélekedést: voltak, akik kifejezetten örültek a hírnek, míg mások kétkedésen alapuló kritikával illették a történteket.
De, mit mond a szakember? Többek között erről is kérdeztük Varga Kálmán történészt, akinek szakmai munkássága, tudományos kutatómunkája az 1980-as évek vége óta összeforr a gödöllői Grassalkovich-kastély történetével, feltárt és rejtett kincseivel.
Október 23-án a délelőtti órákban zajlott le a városi megemlékezés-sorozat az 1956-os forradalom és szabadságharc 69. évfordulója alkalmából. Ahogy azt megszokhattuk, idén is a gödöllői nemzetőrség egykori épületének (Bezsilla-villa) Szabadság út 9. szám alatt lévő kertjében a négy esztendővel ezelőtt felállított emlékműnél koszorúztak magánszemélyek, illetve az önkormányzat, a nemzetiségi önkormányzatok, a különböző helyi intézmények és szerveztek, valamint a politikai pártok képviselői.
Egy közeli bolt több mint vásárlási hely – a mindennapi élet része, ahol ismerős arcokkal találkozunk, ahol szóba elegyedünk, ahol a bevásárlás nem fáradtság, hanem otthonos rutin. Ha távolabb kell menni, az sokszor időigényes, kényelmetlen és személytelen. Ezért várják már nagyon – elsősorban – a kertvárosban élők, hogy az Arany János utcában november 5-én, szerdán 8 órakor végre újra kinyisson a COOP-üzlet, ami ezután nemcsak egy modern bevásárlási lehetőség, hanem továbbra is a közösség mindennapjainak része lesz.
November 4-én dr. Gyuricza Csaba rektor és Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter jelenlétében adták át azt a moduláris biogázüzemet, ami a Biohulladék Hasznosítási Központ részét képezi. Ez a központ a világ egyetemei között egyedülálló módon elkülönítetten gyűjti és kezeli a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) gödöllői Szent István Campusán keletkező biológiailag bontható hulladékot.
NB II. C-csoport, 6. forduló: Gödöllői KC – Szinvaparti KSE Miskolc 36-24 (16-13)
A csoport sereghajtója, az eddigi mérkőzések során pontot sem szerzett borsodiak elleni ütközet egyértelmű célja az lehetett Bartos Gábor társulata számára, hogy diadalával fontos lépést tegyen a felsőházi rájátszásba (top négy) kerülésért.
A papírforma érvényesítése az összecsapás elején nehézkesen ment, mivel a lelkes vendégek nem könnyítették meg a támadások befejezésével ekkor még hadilábon álló gödöllőiek dolgát. A hazai társulat a 19. percben vezetett először (9-8), ám ezt követően már csak az volt a kérdés, hogy milyen különbségű lesz a házigazdák győzelme. Említést érdemel, hogy a magabiztos GKC-sikerben jelentős szerepet játszott Kurucz Benedek kapus, aki kis híján 49 százalékos hatékonysággal szűrte meg a miskolci próbálkozásokat.
A Gödöllői KC férficsapata 6 ponttal, 158-160-as gólkülönbséggel a tabella 5. helyén áll az NB II. C jelű csoportjában. Következik: Acélváros KK – Gödöllői KC november 11., szombat 18 óra.
U20 (II. osztály Keleti-csoport): Gödöllői KC – ÓAM-Ózdi KC 37-27 (20-16) A GKC – Bartos Gábor által trenírozott – juniorcsapata 14 ponttal, 240-183-as gólkülönbséggel az 1. pozíciót tudhatja a magáénak a csoport tabelláján. U18 (II. osztály Keleti-csoport): Gödöllői KC – Balmazújvárosi KK 38-37 (20-21) A gödöllői egyesület Mácsár Gyula szakmai irányításával készülő, döntően 15 éves(!) tehetséges fiatalokból álló ifjúsági formációja 6 ponttal, 194-225-ös gólkülönbséggel a csoport 6. helyezettje.