A nyári szünet tervezése idén korábban kezdődik, mint valaha! A Táborfigyelő friss kutatása szerint a szülők harmada már februárban kiválasztja a gyermeke számára a tökéletes nyári tábort. Itt a sorrend, mi alapján választunk tábort 2025-ben!
Azzal együtt, hogy mintegy három éves múltra tekint vissza a versenyszerű vízilabdázás története Gödöllőn, a MATE-GEAC-MSA (MGM) férfi- és fiúcsapatai egyre magasabb színvonalon kapcsolódnak be a sportág hazai vérkeringésébe. A felnőttek a szakosztály első bajnoki évében egyaránt bronzérmet szereztek a harmadosztálynak számító OB 2-es bajnokságban és a Magyar Egyetemi és Főiskola Országos Bajnokságon (MEFOB). Az előttünk álló hónapokban ez a teljesítmény felülmúlható. Erről, illetve az eddigi eredményességről és a közeljövő terveiről kérdeztük a háromszoros olimpiai bajnok dr. Kiss Gergely szakosztályvezetőt.
A riválisok legutóbbi, idén március összecsapásán a gödöllőiek – Barabás Ádám duplájával – 2-1 arányban nyertek Veresegyházon. Az eredmény ezúttal a 2-1 volt a vendégek javára, annyi különbséggel, hogy most Koziorowski Richárd vette be többször s házigazdák kapuját (34. perc és 75. perce). A két vendégtalálat között, a 72. percben Ondrik Balázs értékesítette a csapat számára megítélt büntetőt, a mindet egybevetve küzdelmes és a látottak alapján megérdemelt GSK-sikerrel zárult ütközeten.
Pest vármegyei I. osztályú bajnokság, 4. forduló: Veresegyház VSK – Gödöllői SK 1-0 (0-1) Gólszerzők: Ondrik Balázs (11-sből), illetve Koziorowski Richárd (2). A Gödöllői SK csapata 10 ponttal, 6-3-as gólkülönbséggel a tabella 2. helyén áll a Pest vármegyei I. osztályú bajnokságban. Következik: Gödöllői SK – Vecsési FC szeptember 9., szombat 16.30 óra, Szűcs Lajos sportcentrum.