Megjelent a kormányrendelet a Wekerle Plusz lakásszerzési kölcsönről, ami – miközben kizárja a korábbi vagy meglévő 50%-os lakástulajdonnal rendelkezőket – elődjénél, az Otthon Startnál célzottabban segíti a 45 év alattiak első lakáshoz jutását. Más kérdés, hogy használt lakások vásárlása esetében 5%-ra emeli az eddigi 3%-os kamatot. Az új rendelkezés legfontosabb paraméterei alapján megkerestük a Gödöllőn élő, a pénzügyi szektorban több mint 20 éve dolgozó Piacsek Rózsa Erzsébetet, hogy a már ismertté vált részletek figyelembevételével elemezzük az új finanszírozási lehetőséget.
Lejárt műszaki vizsga miatt állították meg egy autót, de hamar kiderült, hogy sokkal nagyobb a baj. A lehúzott ablakon kiáramló jellegzetes szag azonnal gyanút keltett a gödöllői járőrökben, a megérzésük pedig beigazolódott.
Két személygépkocsi ütközött össze augusztus 13-án, a délutáni órákban az M3-as autópálya 18-as kilométerénél, Mogyoród közelében. Az összetört autók forgalmi akadályt okoztak. A gödöllői hivatásos tűzoltók áramtalanították és átvizsgálták a járművet, majd megszüntették a forgalmi akadályt – közölte hírportálunkkal Csámpai Attila, a Pest Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője. Fotó: Gödöllő HTP