A gödöllői központú egyetem intézetének Árpádházi Szent Erzsébet rózsájával köszöntik Ferenc pápát
Az április 28-30. között esedékes budapesti látogatás alkalmából Novák Katalin köztársasági elnök három különleges Árpádházi Szent Erzsébet rózsatövet ajándékoz Őszentsége Ferenc pápának. Az ajándékozás nagy örömet jelent a gödöllői központú Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) közösségének, hiszen ezt a gazdagon virágzó, igen ellenálló rózsafajtát az egyetemhez tartozó Budatétényi Rózsakert alapítója, Márk Gergely nemesítette.
- Rendkívüli örömmel tölt el minket, hogy ez az egyetemhez kötődő, nemzetközi szinten is elismert rózsafajta Őszentsége Ferenc pápa ajándéka lehet. A rózsafajták megőrzését és a rózsakert megtartását az egyetem vezetése mindig szívügyének tekintette, ezért ez az ajándékozás számunkra a nemesítő munka megkoronázást jelenti. Bízunk benne, hogy a gazdagon virágzó, különleges rózsafajtában Őszentsége is örömét leli majd – nyilatkozta az ajándékozás kapcsán dr. Gyuricza Csaba, a MATE rektora.
Említést érdemel, hogy az 1994-ben nemesített különleges rózsafajta világszerte ismert, hiszen 2000-ben egy Rómában rendezett nemzetközi versenyen parkrózsa kategóriában aranyérmet nyert. Számos közterület és magánkert igen kedvelt rózsája és szinte a világ minden táján megtalálható egy-egy példánya. A fajta neve a híres rózsalegendára emlékeztet, amelyben Árpádházi Szent Erzsébet kötényében az éhezőknek vitt kenyerek rózsákká változtak. A két-három méter magas, erőteljes bokorrá fejlődő rózsafajta akár kerítésre vagy pergolára futtatva is igen dekoratív, így igazán díszes éke lehet a házikerteknek is. Élénk lilás rózsaszínű virágai 8-10 cm átmérőjűek, kellemesen erős illatúak és hármas-ötös csoportokban nyílnak. A fajta másodvirágzása is bőséges, így egészen az őszi fagyokig díszlik. További előnye, hogy ellenáll a gombabetegségeknek is, továbbá kiváló a szárazságtűrő és fagyálló képessége.
 A Márk Gergely-rózsaörökség és így az Árpádházi Szent Erzsébet rózsa fenntartásáról a MATE Tájépítészeti, Településtervezési és Díszkertészeti Intézetének Dísznövénytermesztési és Zöldfelületgazdálkodási Kutatócsoportja gondoskodik. A csoport munkájának köszönhetően növényházban, mesterséges pótmegvilágítással sikerült a természetes időpontnál előbbi, korai virágzást előidézni Őszentsége Ferenc pápa érkezésére, még jobban elnyújtva ezzel a gyönyörű fajta virágzási idejét. Forrás: MATE Médiaközpont
|
Online kaszinók
Magyarország
Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói
|